Cs. Szabó László (1905–1984) magyar író, műfordító, történész és kritikus volt. Nevében a Cs. rövidítés csekefalvit jelent, barátai Csének szólították. Kolozsváron nőtt fel, 1918-ban Budapestre költözött szüleivel. A Közgazdaságtudományi Egyetemre iratkozott be, egyidejűleg művészettörténetet tanult a Képzőművészeti Főiskolán. 1925–1926-ban összehasonlító irodalomtörténetet hallgatott a párizsi Sorbonne-on. Gazdaságtörténeti disszertációját Teleki Pálnál írta, 1931-ben szerzett kitüntetéses közgazdasági doktorátust. A Nyugat munkatársaként az esszéíró nemzedék tagjaként tartották számon. 1932 és 1935 között a Kereskedelmi és Iparkamara elnökének titkára volt. 1935-től 1944-ig a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője volt. Magyarország német megszállása után lemondott posztjáról, Balatonfüreden, majd Budán bujkált. 1945 és 1948 között a Képzőművészeti Főiskolán tanított magyar irodalmat és művelődéstörténetet.

1948-ban féléves olaszországi ösztöndíjat kapott, de hat hét múlva hazarendelték. Az antikommunista, a polgári és a nemzeti értékek iránt elkötelezett Cs. Szabó a kiépülő diktatúra elől az emigrációba menekült. (Attól is tartott, hogy a Horthy-korszak egykori vezető politikusaival ápolt jó viszonya miatt is felelősségre vonhatják.) 1951-ig Rómában és Firenzében élt nehéz körülmények között, alkalmi munkákból (pl. idegenvezetésből). 1951-től 1972-ig a BBC magyar osztályának belső munkatársaként dolgozott, ahol külön rovatot kapott. 1972-es nyugdíjazása után a magyar osztály külső munkatársaként dolgozott. 1958-ban megkapta az angol állampolgárságot. Fontos szerepet játszott a nyugati magyar emigráns írók összefogásában. 1956-ban jelent meg első önálló kötete külföldön, melyet 13 követett. Írt a Magyarok és az Új Látóhatár című lapokba. 1980 után évente hazalátogatott Magyarországra, művei itthon is publikálásra kerültek. Budapesten váratlanul halt meg, kívánságának megfelelően Sárospatakon temették el.