Az aszódi javítóintézet 1884-es alapítása óta sok változáson ment keresztül az évek során, és közel másfél évszázados működése alatt igencsak sok minden történt falai között. Az intézet két világháborút, az államszocialista diktatúrát és egy tragikus gyilkosságot is túlélve a mai napig üzemel. Urbán Tamás 1973-ban iskolai vizsgamunkája keretében közel 500, meghitt, megrázó, és őszinte szociofotót készített az aszódi nevelőintézetben élő fiatalok életéről.
A fényképek elkészítésére az Ifjúsági Magazinnak köszönhetően szerzett engedély révén volt lehetősége, és a fotózás során nem is ütközött problémába, pedig két-három hónapon keresztül hetente több alkalommal is meglátogatta az intézményt. Urbán saját bevallása szerint ez nagyrészt annak köszönhető, hogy mikor terepen fényképezett, különösen riportoknál, tudatosan kerülte a feltűnést, csak a legszükségesebb felszerelést vitte magával, és senkire nem erőltette rá magát. „Egyszer csak benne voltam a közegben, és minden jött magától” – fogalmazott 2015-ben. Napokat töltött a fiatalok között, így közelről tapasztalta mindennapi életüket, hogy hogyan dolgoztak, tanultak, játszottak, vagy éppen drogoztak. Urbán jónéhány növendékkel a fotósorozat elkészítése után is tartotta a kapcsolatot, bár ezeket a leveleket a nevelőintézetből úgy kellett kicsempészni.
1975-ben Aszódon rendezték ezekből a képekből Urbán Tamás első kiállítását. A rendezvényt Keleti Éva – mint Urbán egyik tanára – nyitotta meg, de a további kiállítások tervei ellenére a fotók hosszú ideig nem kerülhettek az intézet falain kívülre. A minisztérium egyik képviselője ott volt az aszódi kiállítás megnyitóján is, és világossá tette, hogy nem járulnak hozzá a képek intézményen kívüli bemutatásához azok tartalma miatt. Így a fotókat rögtön le is foglalták, és azok a nevelőintézetben maradtak. Bár Keleti Éváék megpróbálták kiharcolni a döntés megváltoztatását – a folyamatban egészen Aczél Györgyig jutottak –, nem jártak sikerrel. 1978-ban Urbán mégis ezt a képriportját vitte el a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának első kiállítására, és a bemutatás tiltása ellenére ezek voltak azok a fotók, amik meghozták Urbán számára a sikert, nem csak a közönség, de a szakma oldaláról is. Ahogy emlékszik, emiatt a fotóriport miatt vették fel a szövetségbe. A javítóinézetben készült képei közvetlen előzményei Urbán nyolcvanas évekbeli nagy témáinak: a börtönök lakóiról, a társadalom perifériáján élőkről, például kábítószerfogyasztókról szóló sorozatainak.
A képeket nemrégiben – egy törött lábú zongora alatt – újra megtalálták az aszódi javítóintézet nevelői, és több mint negyven év után, 2017. november 23-án Urbán Tamás fotóriportja megint kiállításra került Aszódon, ezúttal fia, Urbán Ádám négy évtizeddel később készített képeivel közösen, Akkor és most címmel. A kiállítást ez alkalommal is Keleti Éva nyitotta meg, de a képek most nem kerülnek elzárásra, és az aszódi javítóintézeten kívül több helyen, szélesebb körben is bemutatásra kerülnek a közeljövőben. Bár a rendszerváltás óta sok minden változott, Urbán Tamás képei nem vesztettek sem aktualitásukból, sem jelentőségükből.