A Hírmondó 1985 őszi beszámolója a budapesti Kulturális Fórumról és Ellen-Fórumról
A Hírmondó című szamizdat lapot az AB Független Kiadó gazdája, Demszky Gábor indította el alig egy évvel a Beszélő 1981 végi debütálása után, ami szaporodó laptársaival: Nagy Jenő Demokratájával vagy Kenedi János Máshonnan Beszélő című kelet-európai figyelőjével együtt jól jelezte a cenzúramentes hazai sajtó iránti növekvő igényt és vele a ’80-as évtized közepére kibontakozó imponáló sokszínűséget. A szitanyomással készült periodika átlag kéthavonta jelent meg, s 1985 őszére közel három teljes évfolyamának ekkor már a 15. számával jelentkezett. A jól szerkesztett, „olvasóbarát” lap profilja és karaktere némileg különbözött társaiétól: azokénál többnyire rövidebb írásokat és interjúkat közölt, s inkább a friss és változatos forrású híranyag volt az erőssége. A belpolitikai aktualitásoknak és az ellenzéki megmozdulásoknak (március 15., ’56-os megemlékezések, a Duna-kör demonstrációi) a Hírmondó kiemelt teret szentelt, miként a határon túli magyar kisebbségek kirívó jogsérelmeinek vagy a szükségállapot bevezetésével a föld alá szorított lengyelországi Szolidaritás mozgalom életjeleinek is, miközben állandó vita-rovatában bátran helyt adott markánsan eltérő nézeteknek is.
1985. október-novemberi száma bő egyharmadát, együttvéve 10 írást, interjút és dokumentumközlést szentelt a lap az épp hogy csak lezárult hivatalos és alternatív fórum vitáinak és eseményeinek. Mint azt előzetesében már a címoldalon közli:
„Tematikus számunk a kultúra állami ellenőrzését [kiemelés az eredetiben!], a cenzúra intézményét járja körül. A párhuzamos fórum idevágó előadásai mellett [utalás Amosz Oz: A dolgokat nevükön nevezni és Danyilo Kis: Cenzúra / öncenzúra című felolvasásaira] egy magyarországi cenzor [Lukácsy Sándor] visszaemlékezését kelet-európai írókkal készült interjúkkal egészítjük ki a körképet [interjú Danyilo Kissel és Jurij Ljubimovval], de a „hivatalos” fórum zárt ajtók mögött hallgatott előadásai közül is helyet adhatunk – a szerzők jóvoltából – kettőnek. [Edward Albee amerikai drámaíró és Peter Curman svéd költő beszédeinek.]”
A felsoroltakon kívül a lap közli a Nemzetközi Helsinki Szövetség 1985. október 16-i tiltakozó nyilatkozatát a magyar hatóságok durva jogsértését bírálva, amiért meghiúsították egy békés szándékú kulturális rendezvény nyilvános megtartását, s ugyanígy közzé teszi D’Amato republikánus párti szenátor éles hangú, másnap, október 17-én a washingtoni Szenátusban mondott, éles hangú beszédét is, amely tételesen felsorolja a szovjet blokk országainak kulturális jogsértéseit, azt a tanulságot levonva, hogy a kommunista országok az általuk aláírt nemzetközi egyezmények kötelezettségeit semmibe veszik, és lábbal tiporják. Végül két további fontos nyilatkozat közöl a lapszám: Szőcs Géza Kolozsvárról és Duray Miklós Pozsonyból átcsempészett drámai hangú nyílt levelét a kisebbségi kultúra súlyos és kihívó jogsértéseivel; mindkettőt angolul és magyarul is felolvasták az Ellen-Fórum ülésén.
Habár a tematikus összeállítás valamennyi beszámolója és értékelő kommentárja név nélkül jelent meg, az mindenképp tisztes csapatmunkára vall, melyben az anonim interjú-készítők és fordítók munkái közt legalábbis két szerző és szerkesztő: Haraszti Miklós és Demszky Gábor keze nyoma gyanítható, szellemes fordulataik és markánsan kihívó ítéleteik tanúsága alapján. A szamizdat folyóirat „fórumos különszáma” üdítő frisseségével, színvonalával és értékelvű állásfoglalásaival jócskán kiemelkedik az egykori keleti és nyugati sajtódömping nem egyszer fáradtan professzionális, rutinszerű híradásai közül, és méltó mementója marad a szabad nyilvánosságért folytatott sok éves elszánt küzdelemnek.