Az interjú nem sokkal Rajk László özvegye, Rajk Júlia halála előtt készült. Rajk Júlia a Rákosi-korszak nagy részét börtönben töltötte, majd 1954-es szabadulását követően a Nagy Imre köré szerveződő körhöz csatlakozott. A magyarországi kommunista mozgalom megújulásának egyik fő szószólója volt és maradt egész életén keresztül. Az 1956-os forradalom leverése után Nagy Imrével és a jugoszláv követségen menedéket kereső társasággal együtt Snagovba szállították, és csak Nagy kivégzését követően, 1958-ban térhetett haza.

Könyvtárosként, majd levéltárosként dolgozott 1974-es nyugdíjazásáig, de nem rejtette véka alá a véleményét a Kádár-rendszerről. Ez természetesen nem kaphatott hangot a sajtóban. Rajk Júlia biográfusa, a történész Pető Andrea egy interjúban így összegezte magatartását: "Ő volt az, aki - mint egy Shakespeare-drámában - folyamatosan arra figyelmeztette Macbethet (Kádárt), hogy vér tapad a kezéhez." Rajk Júlia kommunista maradt élete végéig, de kitartóan folytatta küzdelmét nemcsak Rajk László, hanem Nagy Imre rehabilitásáért is. Úgy tartotta, a kommunista mozgalomnak meg kellene szabadulni attól az elittől, amelyik átvette az irányítást fölötte. Mivel fia, ifjabb Rajk László a demokratikus ellenzék egyik kulcsfigurájává vált, aligha meglepetés, hogy a Rajk Júliával való interjúzást tiltotta a Párt. Bokor Péter ennek ellenére rögzített egy beszélgetést vele, melyben a földalatti kommunista mozgalomhoz való csatlakozásától Rajk László 1956-os újratemetéséig meséli el életét.

Az interjú középpontjában nem annyira Rajk Júlia maga, inkább egykori férje állt. A beszélgetés alapján nyilvánvaló: nem volt tisztában azzal, hogy Bokor interjúja illegálisan készül vele. Többször hivatkozik (mások mellett) Kádár Jánosra, hozzá irányítva Bokor Pétert, kérdezze meg őt, hiszen Kádárnak bizonyos események tanújaként pontosabb emlékei lehetnek egy-egy részletről mint neki magának. Ugyanakkor nem titkolja Kádárral kapcsolatos lesújtó véleményét: véleménye szerint a teljes pártvezetés súlyosan megsértette a kommunista erkölcsöt és távoznia kell. Rajk László rehabilitálását formálisnak és elégtelennek tartja az interjúban: azt, hogy utcát neveztek el róla puszta külsőségnek ítélte, szerinte nem ez lenne a lényeg, hanem az eset tanulságainak őszinte levonása és az egész társadalmi struktúra demokratizálása. Ellenkező esetben a kommunista rendszer sosem szabadulhat attól a ténytől, hogy hazugságokon alapszik. Rajk Júlia egy sor más kérdésben is nonkonform véleményt hangoztatott, többek közt a párttörténet kérdéseit sem úgy ítélte meg, mint a Kádár-korszak hivatalos történetírása, de mindezen véleménykülönbségek eltörpülnek amellett, hogy alapjaiban kérdőjelezte meg a Kádár-rendszer legitimitását. Az interjú dokumentumfilmekhez történő felhasználása ilyen körülmények között természetesen fel sem merülhetett.