A háromrészes dokumentumfilm különböző, egymással érintkező értelmiségi és művészeti körök bemutatására vállalkozik. Az első rész a  “Muskátli-kört” (a váci utcában található Muskátli presszóról kapta a nevét) egykori tagjain keresztül mutatja be, különösen dr. Végh László figurájára és zeneművészetére koncentrálva (maga is megszólal a filmben). Dr. Végh László röntgenorvos, egyház-, és experimentális zenész volt, aki az 1950-es évek végétől kezdődően a Nyugaton zajló zenei tendenciákkal párhuzamosan folytatott elektronikus-, és konkrétzenei kísérleteket. A megszólalók felidézik szuggesztív alakját és művészi erejét (a konceptuális művész St.Auby Tamás mint “bérmapapájára” hivatkozik dr. Végh Lászlóra). Az interjúkat korabeli mozgóképes anyagok szakítják meg, egy alkalommal Rákosi is feltűnik, ami különösen furcsa, mivel a film elsősorban a Kádár-korszak évtizedeire vonatkozik. Az underground, tilos, szubverzív, valamint a korszak hivatalos narratívái egymással párhuzamosan szerepelnek, ez a módszer - Kisfaludy más filmjeihez hasonlóan - végigvonul a Törvénytelen muskátlin további részeiben is. 

A film második része Petrigalla Pál közösségi és művészeti szalonjának történetét dolgozza fel az egykoron ott megfordulók visszaemlékezései alapján. Petrigalla Pál az 1956-os forradalmat követően, szimbolikus helyen (a Parlament és a Szovjet hősi emlékmű és az Amerikai Nagykövetség háromszögében) a saját lakásában kezdett el klasszikus zenei esteket rendezni. Fokozatosan alakult át a lakást látogatók köre és a szalon profilja: a klasszikus zenei estek mellett, elektronikus és konkrét zenei performanszoknak is teret  képzőművészek kiállításoknak, valamint irodalmi felolvasóesteknek is teret adott. Előre meghatározott és sokszorosított program alapján tartottak tematikus napokat Petrigalla. Szalon estjein kb. 150-200 fős közönségből akár 30-50 is részt vehetett. Olyan fiatal művészeknek tudott teret biztosítani, akik ekkor nem kaptak kiállítási lehetőséget, valamint olyan művészeti bemutatókat szervezett, melyek nem tartoztak a hivatalos művészeti kánonba (absztrakt, neoavantgárd). 
A Törvénytelen muskátli harmadik része az 1960-as években a Dunán szervezett hajókirándulások emlékeivel indul, melyeket az egykori utasok mint egyfajta kulturális eszképizmus (kulturális ellenállást) értékeltek. Ez a rész hangsúlyosan folgalkozik a képzőművészek közötti intergenerációs viszonyrendszerrel: a klasszikus avantgárdhoz (Kassák Lajos, Korniss Dezső) és a neoavantgárd fiatal művészei közötti művészeti, személyes, politikai kapcsolatokkal. A történelmi kronológiát követve a film az 1968-as forradalommal zárul. Ezzel kapcsolatban merül fel először a politikai elkötelezettség problematikája. A legtöbb megszólaló saját tevékenységét az adott történeti időszakba ágyazva értékeli, annak direkt politikai felhangjai nélkül, vagyis sokkal inkább a rendszerellenesség kulturális mint inkább politikai aspektusát kerül hangsúlyozásra. 

A Törvénytelen muskátli az 1996-os Filmhét dokumentumfilm szekció fődíját nyerte el.