Szőcs Géza életét az Ellenpontok vörös vonalként kettéosztotta, nyolcvankettő előttre és utána. Az otthonmaradást és az ezzel járó titkosrendőrségi megfigyelést vállalva, állástalanul, megélhetési gondokkal küzdve, disszidens tevékenységét tovább folytatta. 1984. július 14-én, az Ellenpontos-hagyományok szellemében, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához intézett 14 oldalas beadványban emelt szót a magyar és akkoriban egyedüliként, a német kisebbségi jogokért is. Az RKP XIII. kongresszusának közeledtével, mely alkalmat szolgáltatott a párt nemzetiségi politikájáról fogant útmutatások közzétételére, Szőcs 10 pontban fogalmazta meg kéréseit. Az első pontban kérte, hogy a román alkotmány ne csak személyi, hanem a ma is tabunak minősülő kollektív nemzetiségi jogokat is foglalja magába, szót emelve a Romániában élő magyarság és németség önálló etnikai-történelmi csoportként való elismeréséért. Az 1944 és 1952 között működő Nemzetiségi Minisztérium újbóli létrehozása mellett, kérte a nemzetiségi törvény kidolgozását és garantálását, az érvényben lévő 1945-ös Nemzetiségi Statútum, a Magyar Népi Szövetség 1946-os nemzetiségi törvénytervezete és az Ellenpontok szerkesztőinek Programjavaslata alapján. Nyilvános vitát kért olyan a nemzetiségi érdekekhez kapcsolódó közigazgatási, intézményi és kulturális keretek visszaállítása ügyében, mint a volt Magyar Autonóm Tartomány, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Romániai Magyar Írók Szövetsége; a kolozsvári magyar Zenekonzervatórium, a magyar nyelvű iskolák hálózata, vagy a kolozsvári magyar tannyelvű egyetem, stb. Kérte, hozzák nyilvánosságra a kolozsvári egyetemek 1959-es egyesítési okmányát, mely elvileg a jövőre nézve rögzítette a magyar diákok és tanerők minimálisan kötelező számarányát és a tanítás kereteit is. Olyan témák szükségességének megvizsgálását tette szóvá, mint a romániai magyar filmgyártás, vagy a televízió egyórás magyar nyelvű adásidejének növelése. Különösen merész volt a beadvány ötödik pontja, mely a Romániában élő magyarok és németek névjegyzékének összeállítását és nyilvánosságra hozatalát szorgalmazta. Ezen túlmenően, Szőcs a nemzetiségek számára vonatkozó társadalmi és gazdasági statisztikai adatok publikussá tétele mellett érvelt. Az oktatásra vonatkozóan kérte a magyar és német nemzetiségű felsőfokú végzettek számának és számarányának 1945-től 1984-ig terjedő nyilvánosságra hozatalát, az utolsó 10 évre vonatkozóan pedig a magukat magyarnak, valamint németnek valló végzősök névsorát is, az egyes felsőoktatási intézetekre lebontva. Megyékre, illetve városokra lebontva kérte a középiskolákra vonatkozó statisztikák nyilvánosságra hozatalát is. A beadvány hetedik pontjában kérte, hogy az RKP foglaljon állást nyilvánosan azzal a sajtógyakorlattal szemben, mely a félhivatalosság látszatába burkolózva, az időszaki vagy kiadói publikációkban teret engedett a nacionalista és antiszemita megnyilvánulásoknak, egyoldalúan és torzítva ábrázolva a nemzetiségek, főleg a magyarság történelmi szerepét. Szőcs kérte, hogy a párt határolja el magát a két világháború közötti kormányok kisebbségellenes politikájától, és tegye lehetetlenné ennek a politikának újraéledését, a történelemhamisítás és rosszindulatú manipuláció lehetetlenné tételéért pedig egy olyan „Fehér Könyv” megjelentetésében látta a megoldást, amely tartalmazta volna a román–magyar történelmi együttélés összes jelentős – politikai és kulturális – dokumentumát. Szőcs javasolta, Románia vesse föl az Egyesült Nemzetek Szervezetében, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába vegyenek föl egy olyan cikkelyt, mely tételesen foglalkozik a kisebbségi jogokkal, illetve kezdeményezze a népirtásra vonatkozó egyezmény kiegészítését a kulturális genocídiumról, illetve etnocídiumról s az ezt lehetetlenné tevő garanciák kidolgozásáról szóló cikkelyt. Szőcs kéréseinek és javaslatainak alátámasztására A, B, C, D és E pontokba rendezve elsősorban történelmi adalékokkal szolgált. A nemzetiségi kérelmek egy része, melyet Szőcs az alkotmányosságnak, a lenini nemzetiségi elvek tiszteletben tartásának és a demokratikus véleményszabadságnak a szellemében érint, valamilyen formában már szerepeltek az Ellenpontok programjavaslatában is. Beadványát azzal indokolta, hogy a nemzetiségi kérdés „jelenlegi megoldása” egyelőre nem vet véget az országból távozni kívánó magyar és német nemzetiségű tömegek áradatának. „Az asszimilálódni vágyókat leszámítva – írta Szőcs –, a nemzetiségek mindig és mindenhol nemcsak egyénként, hanem csoportként is egyenjogúak kívántak lenni. Ezért igényelünk nemcsak személyi jogokat – melyek nem egyszer igen sérülékenynek bizonyulhatnak – hanem kollektív nemzetiségi jogokat is.” „Befejezésül – írta –, szeretném nagyrabecsülésemet kifejezni a pártvezetőségnek azzal kapcsolatban, hogy felszámolták azt a gyakorlatot, mely a hivatalostól eltérő vélemény megfogalmazását és kinyilvánítását azonnal fizikai likvidálással vagy hosszú időtartamú szabadságvesztéssel torolta meg. Tisztában vagyok azzal, hogy az ötvenes években szabadságommal vagy életemmel kellett volna fizetnem hasonló tevékenységért, mint amilyen az Ellenpontok című illegális kiadvány megjelentetése volt – azzal együtt, hogy ez a folyóirat a fönnálló társadalmi rendszert nem támadta, agitatív jellege nem volt, s a párt nemzetiségi politikáját sem ellenezte, hanem csak azt a gyakorlatot és azokat a módszereket, melyek ennek a politikának deklarált elveivel ellentétesek.”

Az 1984 júliusi beadvány válasz nélkül maradt, Szőcs Géza azonban továbbra sem mondott le arról, hogy a pártvezetést ebben a formában tájékoztassa az elsősorban magyar nemzetiségi igények meglétéről. 1985. február 10-én Szőcs megfogalmazta javaslatát egy kisebbségi világszervezet létrehozására. „Azzal a javaslattal fordulunk az ENSZ-hez – írta –, hogy saját égisze alatt vesse meg egy olyan intézményrendszer alapjait, melynek célja: a világ valamennyi nemzeti kisebbsége érdekeinek elvi képviselete.” A bő egyoldalas elképzelést a következő sorokkal zárta: „A világ országaiban élő nemzeti kisebbségek együtt hatalmas többséget képviselnek bármely, külön-külön vett többséggel szemben. Ennek a kisebbségekből szerveződött többségnek a kinyújtott békejobbja lehetne az általunk elképzelt kisebbségi internacionálé.” A javaslathoz, miután Szőcs személyesen felkereste őket, 1985. február 15-én az író és későbbi emigráns Dorin Tudoran, majd 1985. március 27-én a közgazdász és politikus Király Károly is csatlakozott. 1985. március 28-ai datálással Szőcs újabb beadvánnyal fordult a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához. A hatpontos beadvány, mely summázta az első beadványt követő hónapok nemzetiségi szempontból újabb kellemetlen fejleményeit, hatodik pontjában arra kérte a román párt- és államvezetőséget, hogy terjessze elő az ENSZ-nél és támogassa a beadvány mellé csatolt hármuk által aláírt kisebbségi világszervezet megalakításáról szóló javaslatot. A beadvány kézbesítésével nemcsak egy szervezett fellépés, hanem egy magyar-román közös demonstráció is megvalósult. A kisebbségi világszervezet javaslatát Nyugaton is ismertették, de érdemi visszhangja nem lett.