A Márton Áron hagyatéka sorozat 12. kötete, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Érseki és Főkáptalani Levéltárában és a Márton Áron Múzeumban őrzött anyagok alapján – az 1938-1947 közötti éveket felölelő 11. kötet folytatásaként – a püspöknek a kommunista korszakban írt 1948-1980 közötti körleveleit adja közre.

Az 1948-ban kiadott új alkotmány szövegében található „lelkiismereti és vallásszabadság” kitétel ellenére sorozatban jelenhettek meg az egyházak jogait korlátozó törvények és rendeletek. A párt a katolikus egyház megtámadásakor előbb a formai akadályt számolta fel, 1948. július 19-én az RNK Elnöki Tanácsa egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött 1927. évi konkordátumot. Majd kihirdették az 1948. augusztus 3-ai 175. sz. iskolatörvényt és az ehhez csatolt 176. számú rendeletet, melyet a másnapi augusztus 4-ei „kultusztörvény” követett. Ez utóbbi mindamellett, hogy szigorú ellenőrzés alá vonta a vallásfelekezeteket, a 41. cikkelyével megtiltotta a pápai joghatóság érvényesítését a Román Népköztársaságban, ellehetetlenítve a katolikus egyház létét. A többi 13 szervezeti és működési szabályzattal rendelkező felekezettel ellentétben, ez a törvénycikkely volt közvetlenül felelős a katolikus egyház 1990-ig tartó megtűrt, „tolerált” státuszáért. A kommunista rendszer már a kezdetektől figyelemmel követte a másként gondolkodó személyeket és intézményeket, és ezek között a népi demokrácia ellenségének nyilvánított katolikus papságon túl, ott szerepelt a statútum nélküli katolikus egyház is.

Az embert próbáló időkben, a támadások és fenyegetések közepette, Márton Áron csupán a körlevelek segítségével tarthatta a papságban és híveiben a lelket, miután más lehetősége nem maradt a törvények ellenében. 1948-ban a püspök – a 12. kötet alapján – 20 körlevelet bocsátott ki, melyek tartalma láthatóvá teszi a diktatúra erőszakosságát és vallásellenes megnyilatkozásait. Az egyházi iskolák államosítása után, a Papnevelde működtetése is égető gondot jelentett a püspök számára, miután az anyagi háttér megszüntetésével az intézmény fenntartása a püspökségre hárult. A püspök sikerrel a hívek segítségét kérte: „legyenek szegénységükből is szegénységünk segítségére”. A hitoktatás, az igehirdetés után, a lelkipásztori munka legfontosabb területe. Az új rendszer elsősorban az ifjúságot célozta meg a materialista tanokkal és a közoktatási törvénnyel nem véletlenül tiltotta ki a hitoktatást a tanintézetekből, megtalálva a módját, hogy az iskolán kívüli oktatásba is beavatkozzék. Márton Áron felismerte és papírra vetette a menekülés útját: „a vallásoktatásnak az iskolai oktatásban való mellőzése után új feladat hárul a katolikus családokra”, és felszólítja a szülőket, hogy öntudatosan, felelősséggel vegyék kezükbe gyermekeik hitoktatását. Papjai és hívei számára szintén körlevelekben szabta meg a helyes keresztény magatartást az elkövetkezendő nehéz időkre, felkészítve őket a megpróbáltatásokra, miközben mindannyiukat a megalkuvástól óvta. Ugyanakkor az 1948. október 6-ai körlevelében, kellő szigorúsággal is fellépett: „Tudomására hozom az összes katolikus híveknek, hogy az a katolikus pap vagy hívő, bármely katolikus szertartáshoz is tartozik, aki részt vesz bárhol is oly gyűlésen, amelyet a katolikus egyháztól való elszakadása előmozdítása érdekében tartanak, ezzel minden további intézkedés nélkül azonnal kiközösíttetett az Egyházból.” Ugyanez a körrendelet a görög-katolikusok támogatásáról is rendelkezett: „felhívom és kérem T[isztelt]. Papjaimat, hogy görög katolikus testvéreinket előzékeny szeretettel a legmesszebbmenő vallási támogatásban és segítségben részesítsék, amikor szükséges templomainkat, kelyheinket és egyházi felszereléseinket a keleti szertartású szentmise bemutatására készségesen rendelkezésükre bocsássák. Imádkozzunk értük!” A támogatást a püspök 1948. október 20-án megismételte és pontosította: „Misézési engedélyt templomainkban a görög katolikus papok számára T. Papjaim csak abban az esetben adhatnak, ha az illető görög katolikus papok saját templomukban külső okok miatt nem misézhetnek és egyben biztos, pozitív tudásuk van arról, hogy az elszakadási nyilatkozatot nem írták alá, vagy a kiközösítés alól jogerős feloldozást kaptak, amennyiben pedig erre vonatkozó kétely merülne fel, meg kell várni az illetékes Ordinárius új keltezésű bizonyítványát arról, hogy az illetők nincsenek egyházi fenyíték alatt.”

A Márton Áron letartóztatását követő hat esztendőben körlevelei is szüneteltek. 1955. március 25-én, Gyulafehérvárra érkezése után egy nappal, ismét körlevéllel jelentkezett. A paphiány és a hatalom keltette bizalmatlansági légkör kiküszöbölésére két dolgot kért papjaitól: fegyelmet és munkát. Az állami szervektől megkapta az engedélyt, hogy előbb táviratilag, majd levélben a pápához forduljon, ennek ellenére nehéz volt a Romával fenntartott kapcsolat, miután 1955-ben a hivatalos iratokat akadozva kézbesítették. A szunnyadó lelkeket is megmozgató püspököt továbbra sem nézték jó szemmel, és az 1957. június 5-én kiadott kormányrendelet értelmében szabad mozgását és irodai ügykezelését is korlátozták, a püspököt tizenegy évig tartó szobafogságra kényszerítették. A „büntetést” azzal toldották meg, hogy körleveleket is csak korlátozott tematikával adhatott ki. A püspök csak a hivatalos ügyvitelre vonatkozó intézkedéseket közölhette papjaival: nyugdíj-, adó- és pénzügyi szabályok, műemlékek őrzésére és restaurálására vonatkozó előírások, liturgikus és a szentségek kiszolgálásával kapcsolatos rendelkezések, papi lelkigyakorlatok, papnevelés, kántorképzés, hitoktatás ügyei stb. Ezen túlmenően azonban, a második vatikáni zsinat (1962-1965) előkészületei, munkálatai és célkitűzésének kivitelezései; a szentévek (1965-1975) meghirdetései körlevélírásra bátorították. Ezekben kifejezetten egyházi vonatkozású tudósítások, imára való felkérések találhatók.

A kötetben néhány körlevél-tervezet és „felkérésre” írt irat is szerepel, amelyek mögött politikatörténeti okok húzódnak. A bukaresti politikai elit Nyugathoz történő közeledésének egyik megnyilvánulása volt, hogy már a hatvanas évek elejétől az egyházak kegyeit kereste, mert az ő közvetítésükkel közelebb juthatott a legfontosabb államokhoz, és így elérhette bizonyos gazdasági korlátozások eltörlését. Talán nem véletlen, hogy éppen 1967 novemberében oldották fel a Márton Áron elleni kényszerlakhely kötelezettséget is. Ceaușescu 1968 februárjában megbeszélésre magához rendelte a romániai vallási vezetőket és 1968 augusztusában, Csehszlovákia megszállásakor, közös körlevél kiadását kezdeményezte, melynek Márton Áron is eleget tett. Ugyanakkor az alkalmat megragadva, egy különnyilatkozatot is eljuttatott a kormányhoz, melyben az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatos álláspontját is megfogalmazta. A Köztársaság kikiáltásának 25 éves évfordulójára és Románia nemzeti ünnepe 30 éves jubileumára szintén kértek a püspöktől egy-egy ünnepi megnyilatkozást, de ezek csak tervezetek maradtak, mert tartalmuk miatt, miután a kisebbségi sorban élő népéért emelt szót, nem kaptak terjesztési engedélyt. 

1974-ben, egy súlyos operációt követően, a püspök úgy döntött, hogy visszafogottabb iramot diktál önmagának és feladatai egy részét a segédpüspökére bízta. Ettől kezdve körleveleinek száma csökkent, évente csak néhány darabot adott ki. Utolsó, egyházmegyéjétől búcsúzó körlevelét 1980-ban Dr. Jakab Antal segédpüspök, Huber József teológiai tanár és Erőss Lajos irodaigazgató állította össze, a püspök korábbi levelei alapján, de még Márton Áron szignálta.