A közel fél évszázada Korzikán élő magyar légiós veterán, Nemes Sándor az ezredforduló éveiben összeállított ’Légiós szótára’ jól tükrözi a Francia Idegenlégió soknyelvű, multietnikus és multikulturális világát – és benne a jelentős számú magyar önkéntes egyedi csoportidentitását. Mindennek megértéséhez elengedhetetlen néhány történeti adalék. Az 1831-ben Lajos Fülöp király által alapított Francia Idegenlégió máig jogfolytonos és aktív, mintegy 9000 fős haderőként erősen őrzi hagyományait, noha az 1960-as évek óta gyarmati hódító, megszálló sereg helyett mára főként nemzetközi békemissziókra, humanitárius és terrorelhárító feladatokra kiképzett elit-alakulatok hálózataként működik Franciaországban és a világ számos más pontján.
Különös paradoxon, hogy a Francia Idegenlégió – egy sor gazdasági, politikai krízis és háborúvesztés következtében – jó egy évszázadon át makacsul őrizte legénységi állománya németajkú (svájci, osztrák, elzászi, lotharingiai német, stb) többségi dominanciáját, ami jó időn át még vezényleti nyelvében és folklórjában – így eredetileg német indulóiban – is számos nyomot hagyott. Nem meglepő hát, hogy kivált az 1945 és 1956 utáni években, mikor a légiós toborzó statisztika több mint 4000 magyar újoncot regisztrált, mind jobban fölerősödött a magyar önkéntesek összetartása is, úgymond, ’a német maffiával’ szemben, amint azt Nemes Sándor és bajtársai is kiemelik emlékezéseikben. A szoros katonai hierarchiában, pláne háborús viszonyok között (Indokína, Algéria!) szükségképp rejtve így hát egy „kétfrontos” kulturális és identitásbeli ellenállás alakult ki a magyar rekruták körében: egyrészt a döntően francia és gyakran kihívóan fensőbbséges tisztikarral, másrészt a németajkú altisztekkel és tiszthelyettesekkel szemben. Mindezt tovább árnyalja, hogy a magyar önkéntesek (légiós ragadványnevükkel: a ’kicsik’, ’hunok’ vagy ’attilák’) maguk sem voltak egységesek kulturális és politikai csoport-identitásukat tekintve, hiszen a ’45 utáni „Horthy-huszárok’ és az ’56 utáni „Kádár-leventék”, még ha csak alig egy évtizednyi korkülönbséggel is, voltaképp két markánsan eltérő nemzedéket képviseltek. Az utóbbiak közül ez főként azok esetében tűnt ki, akiket a forradalom és a harcok gyakran kamaszként megélt élményközössége évtizedekre összekapcsolt, s akik, mint a provence-i magyar veteránkör tagjai, a legtovább éltették annak emlékét csoportos rítusaikkal (bankettek, koszorúzások, ’56-os relikviák gyűjtése és megosztása másolatban, majd a világhálón).
A fentieket Nemes Sándor Légiós szótárában főként a szerző előszava s a szótár 2-6. fejezetei illusztrálják számos további beszédes adalékkal. (Lásd: 2. Légiós argó- és jövevényszavak; 3. Beszédfordulatok, szólások, szállóigék; 4. Gyakoribb német jövevényszavak; 5. Gyakoribb arab jövevényszavak; 6. Az egyes nációk légiós gyűjtőnevei)
