Az írás 1988 februárjában készült el. Publikálására a Magyar Ifjúság, Budapesten nyomtatott országos ifjúsági hetilapjában, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség időszaki kiadványának 25 számában, 1988. július 17-én került sor. Írásában Gyimesi helyteleníti, hogy „erdélyi menekültté” nyilváníttatja magát az a magyar értelmiségi, akinek a haja szála sem görbült addigi tetteiért. Átérzi az érintett létbizonytalanságát, ha a következő tanévre megmarad-e állása, az aggodalmát, ha gyermekei tanulhatnak-e tovább magyarul, és a félelmet is, hogy a tanulmányok elvégzése után milyen messzi román vidékre helyezik majd ki. Ennek ellenére, a kivándorlás melletti számtalan ok mellett, helyben maradásra szólított fel. Rámutat arra, hogy a távozással a számban és erőben megfogyatkozott magyarság még szegényebb lesz és az a tér, amit az elmenéssel önként átenged a megszólított, a beolvasztó többség hatalmát növeli az ittmaradottakon. Gyimesi ítélkezik is a „szegény erdélyi menekült” szerepét vállaló fölött. Szemére hányja, hogy őt sem sújtotta jobban az a hátrányos helyzet, mint amit a romániai kisebbségi lét általában jelent. Felrója, hogy nyilvánosan – sem személyesen, sem másokkal együtt – sosem tette szóvá – kérvényezéssel, memorandumokkal – nem tett semmit azért, hogy tartsák tiszteletben az alkotmányba foglalt jogokat, az anyanyelvhasználat, az iskoláztatás, a művelődés lehetőségei területén, melynek következménye legfeljebb annyi lett volna, hogy „nacionalistának” minősítik, mert „nem természetes dolog és nagyon fárasztó is, hogy az alkotmányban kijelentett jogokért naponta meg kelljen harcolni”. Kimondja, hogy a „menekült”, nemcsak a közös hátrányos helyzetből, hanem a felelősségből is kimenekült, amellyel itt a magyar nemzetiségnek és közvetve a nemzetnek mint értelmiségi tartozott (ACNSAS, I017980/1, 138–141).

Gyimesi akkori helyzetét az 1988 júliusában Magyarországon megjelent írás tovább súlyosbította, hiszen a romániai emberi jogok megsértését több vonatkozásban emlegette, és szaporította az ellene felhozott vádak sorozatát. A Securitate Kolozs megyei szervei már 1987-ben átadták ügyét a Babeș-Bolyai Tudományegyetem vezetőségnek és utasították a rektort az ellene indítandó fegyelmi eljárásra. Ebbe a folyamatba illeszkedik az 1988. július 26-án tartott fegyelmi gyűlés, ahol az egyetem Szenátusának Végrehajtó Bizottsága Gyimesit utolsó figyelmeztetésben részesítette, rendelkezett arról, hogy egy háromtagú bizottság vizsgálja felül az oktató magatartását és szakmai tevékenységét, a döntéshozatalig pedig további egyetemi státusát felfüggesztette (Cs. Gyimesi 2009).

A „levélnek” és általában az ilyen írásoknak a nyolcvanas évek végén gesztusértékük volt, maga a megszólalás, a véleménynyilvánítás volt a figyelemreméltó tett, fő érdemük a diktatúra csendjének megtörése (Király 1993). Viszonylag kevesen hallhatták, olvashatták a diktatúra utolsó éveinek írásait, dokumentumait. Ennek pótlására is, 1993-ban, Gyimesi közétette a Honvágy a hazában c. kötetben a nyolcvanas években keletkezett az adott kontextusban rendszerellenesnek mondott tanulmányait, magán- és nyílt leveleit, előadásait, beszélgetéseit, melyeket – némileg kisebb terjedelemben – követnek a rendszerváltó fordulat utáni írásai 1992 nyaráig terjedően (Cs. Gyimesi 1993).