A gyűjteményben szép számmal találhatók a 17–20. századból származó, és az évszázadok alatt épségben fennmaradt apácamunkák. Az apácamunkák jelentősége, hogy a népi vallásosságban a „szentség” közvetítő szerepét töltötték be. Elkészítésük nagy türelmet igényel. Az ereklyék díszítésének, miniatűr szentképek festésének feltételei a 17-19. században teremtődtek meg, a klarisszák, az orsolyiták, az angolkisasszonyok és az Erzsébet-apácák közösségében. Az apácamunkák terjedéséhez, fennmaradásához hozzájárult, hogy a 19-20. századi leánynevelő intézetek növendékei az apácáktól lesték el a kézimunkázás fortélyait, amelyet később átadtak családtagjaiknak, szolgálóiknak. A falusi lakosság közé nem csak az említett idegenben szolgáló leányokon keresztül jutott el ez a tudás, hanem a zárdaiskolákban végzett, okleveles tanítónők is közvetítették a nővérek technikáit. Ezáltal az egyházhoz, az arisztokráciához, a középosztályhoz tartozó díszítő módszer, örökség bekerült a paraszti kultúrába. A templomokban lévő apácamunkáknak a közösségi ájtatosságban volt fontos szerepük, de az ügyesebb kezű asszonyok sokszor le is utánozták azok mintáit. Utóbbiak természetesen kevésbé kidolgozottak, szerényebbek, amelyről a gyűjtemény anyaga is tanúskodik. A mesterműként kiemelt munka a Bakócz-kápolna ezüst borítású Mária-kegyképének népi változata. Az eredeti kegyképet különleges bizalommal a terhes asszonyok keresték/keresik föl.