A Művelődéskutató Intézet közvetlen előzménye a szocialista rendszer kiépülése után, 1951-ben a magyar néphagyomány és népművészet kutatására létrehozott Népművészeti Intézet Széll Jenő vezetésével. A központosított kultúrpolitika korlátai ellenére az intézet tevékenységében közvetlen folytatójává vált a felszámolt amatőr művészeti szövetségeknek, melyek az állami keretek között is megtalálták az érvényesülés lehetőségét. Mindebben döntő szerepe volt Széll Jenőnek, aki össze tudta egyeztetni az alkotómunkát fókuszba helyező művészetpolitikai koncepcióját és munkamódszerét a felettes pártszervektől kapott direktívákkal. Széll Jenő az 1956-os forradalom idején Nagy Imre titkárságát vezette majd a Szabad Kossuth Rádió kormánybiztosa lett. 1957 őszén eltávolították az intézetből, a kiszabott ötéves börtönbüntetéséből három évet töltött le, szabadulása után műfordításból élt.
A forradalmi megtorlás légköre éreztette hatását az immáron Népművelési Intézetté átnevezett intézményben is. A hatvanas évek elején még a kényszerű átpolitizáltság volt a jellemző, amely az évek során gyöngülni kezdett és az intézetben megindulhatott a szakmai professzionalizálódás, sőt az intézet védőernyő szerepet töltött be számos szakmailag színvonalas és újító kezdeményezés számára. Ebben az időszakban a népművelés oktatása és támogatása is nagy fejlődésen ment keresztül, ebben a különféle ismeretterjesztő kezdeményezések és a televíziós műsorok (például a Ki mit tud?) nyújtotta nyilvánosság nagy előrelépést jelentett. A népművelési témájú kutatások koordinálásával a Művelődési Minisztérium 1963-ban a Népművelési Intézetet bízta meg. A kutatással foglalkozó szervek koordinálása és a kutatási tervek egyeztetése jelentette a főbb feladatokat. Főképpen elméleti jellegű vizsgálódásokkal, népművelés-filozófiai, pszichológiai, pedagógiai kérdésekkel foglalkoztak, de elkezdődtek a művelődésszociológiai elemzések is. A kutatási, felnőttnevelési, népművelő-képzési, honismereti tevékenységet az amatőr művészeti munka egészítette ki. A képző- és népművészeti tevékenység ’60-as évekbeli megújulása újszerű formákat és tartalmakat felszínre hozó kezdeményezésben forrott ki. Kedvezően hatott az intézet további működésére Vitányi Iván 1972-es kinevezése.
A Művelődéskutató Intézet 1980-ban vált ki a Népművelési Intézetből, ahol addig Művelődéskutatási Osztályként működött. Az önálló intézet élén Vitányi maradt. Az 1960-as évek elejéig a népművelés és az egyes felnőttnevelési, amatőr művészeti területek szakmaisága épült ki, az 1968-as párizsi diáklázadásokkal megindult társadalmi folyamatok változásokat hoztak. Vitányi nyitott, a kultúra megújulását, újragondolását és minél szélesebb rétegek felé való közvetítését támogató szellemiségének köszönhetően az Intézet a hivatalos, központi elképzelésektől eltérő irányzatokat és programokat megfogalmazó kutatásokat és kutatókat is befogadott. A táncház mozgalom felkarolása, a megújult amatőr művészeti ágak, így az amatőr színjátszás, a szerteágazó területeken folyó – zenei, szociológiai, pedagógiai, közművelődési témákat érintő – tudományos kutatások, empirikus vizsgálatok a mindennapi kultúra megismerésére és terjesztésére fókuszáltak, amely úttörőnek számított Magyarországon és külföldön egyaránt. 1986-ban a Művelődéskutató intézet és a Népművelési Intézet összevonásával megalakult az Országos Közművelődési Központ, melynek főigazgatójaként továbbra is Vitányi vezette a munkát.