A "Röpülj, páva!" felszabadulási népdalverseny a táncházmozgalom közvetlen előzményének tekinthető. A Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága szervezte, a Magyar Televízió hirdette meg. Kezdetektől hatalmas társadalom-mozgósító hatása volt, az adások nyomán az különböző településeken, a közös éneklés céljából, ún. pávakörök alakultak; a magyar vidék lakossága rácsodálkozott saját kultúrájára. A Magyar Televízóban is bemutatott zenei műsor szerkesztője Lengyelfi Miklós volt.

Az első „Röpülj páva!” felszabadulási népdalversenyt 1969. szeptember 21-én, Battonya felszabadulásának évfordulóján rendezték meg, Sopronban, döntőjét pedig 1970. március 29-én ugyanott. Az előzsűri 6000 jelentkező közül választott ki megyénként 4-4 versenyzőt, összesen 79 szólóénekest és 12 kórust, akiket a televízióban bemutatott műsorba engedtek. Az elő-és középdöntők során, majd a döntőkben több száz, nem közismert népdal hangzott el. A nézők is küldhettek be addig kiadatlan, kevésbé ismert népdalokat, a verseny után közös népdaltanulás és éneklés zárta a műsorokat. Az 1969-70-es Röpülj, pávát! további három követte: 1973-ban az Aranypáva nemzetközi népzenei verseny, amelyen már folkbandák is szerepeltek, az 1977-78-as, ahol már a tárgyalkotó népművészet is szerepet kapott, a tájegységenként alakított csoportok mutatták be a tájak népművészetét. Az utolsó vetélkedőt 1983-ban szervezték, amely szintén népdaléneklési verseny volt. Az összes közül a legelső verseny bírt a legnagyobb társadalmi mozgatóerővel. A Táncház Archívumban megtaláljuk ezeknek a vetélkedőknek az eredeti plakátjait. Elmondható, hogy a paraszti kultúra egyes elemeinek felhasználása és színpadra állítása (folklorizmus) nem volt újszerű jelenség. A szocialista vezetés is igyekezett saját céljai számára aktualizálni a népdalt, a népszokásokat, a díszítőművészet elemeit. A Rákosi érában mindez sokkal erőszakosabban játszódott le: a vezetés a szocialista kultúra alapjának a népi kultúrát tekintette, amelyet szocialista tartalommal megtöltve, majd visszatanítva kívánt a mindennapok és ünnepnapok részévé tenni. A Kádári vezetés már mindezt konszolidált formában végezte, a Röpülj, páva! hatására az addig „csendben” lévő tudás aktivizálódott. A fellépők sokszor olyan népdalokat, népzenét. néptáncot állítottak színpadra, amelyre nem hatott a szocialista tartalom. Az akkori fiatal generáció ekkor csodálkozott rá a népi kultúrára és tudatos, szervezett keretek között vették át azt a városi revival mozgalom során.

Halmos Béla és Sebő Ferenc 1969-től kezdtek el közösen foglalkozni a magyar népzene kérdésével. Felismerték, hogy Bartók és Kodály országában, az emberek alig ismerik a hagyományos, paraszti népdalokat, sokkal inkább a népies műzene hódított a társadalom tagjainak körében. 1969 nyarán, a Tiszán innen Dunán túl című füzetből elkezdtek népdalokat tanulni, amelyeket akkor még gitárral kísértek. Ugyanebben az évben, Halmos Béla felfigyelt a Röpülj, páva! ’69 népdalverseny felhívására és Sebővel közösen és egyéniben is benevezett rá. A Sebővel közös nemzetiségi blokkal kiestek, de egyéniben, a magyar dalokkal Halmos Béla továbbjutott a döntőbe, annak ellenére, hogy a zsűri tagjai között komoly szakmai vitát váltott ki, hogy szabad-e népdalokat gitárkísérettel előadni.

Halmos Béla a döntőbeli sikeres szerepléséért egyhetes kelet-német körutat és táskarádiót nyert, és a verseny hatására Sebővel együtt országosan ismertek lettek.