Magyarországon már a 19. században megjelent a gondolat, hogy szükség volna egy olyan zarándokhelyre, ahol a nemzeti múlt hősei együtt nyugszanak. Végül csak a Rákosi-korban született meg a döntés arról, hogy a Kerepesi (Fiumei) úti temetőt „Nemzeti Panteonná” kell alakítani, ahol helyet kapnának a magyar történelem fontos személyiségeinek földi maradványai, valamint a hazai „munkásmozgalmi hősök” sírjai. A főváros vezetése 1957-ben nyilvánította a temetőt nemzeti sírkertté, ahol 1959-ben avatták fel a Munkásmozgalmi Panteont. A kádári pártvezetés magához a temetőhöz ambivalensen viszonyult. Egyrészt igényelte a nemzeti sírkert rendbetételét, másrészt az átgondolatlan átalakítási tervvel több száz híres sírt számolt fel a Kerepesi úton. 1968-ban a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága megalakította a Nemzeti Panteon Akcióbizottságot, amely 1973-ig kb. 1200 eltemetett neves személy adatait írta össze azért, hogy a sírjaik elkerüljék a felszámolást. A névsort az MTA Nemzeti Panteon Bizottsága bírálta felül, és rövidítette le felsőbb utasításra. A Nemzeti Panteon Bizottság 1977-ben végül feloszlatta önmagát, mivel a testület meghallgatása és véleményének figyelembevétele nélkül olyan intézkedések történtek, amelyekért nem vállalhatta a felelősséget. Az 1970-es évek közepétől a politikai vezetés egyre inkább elhanyagolta a temetőt, az idő okozta pusztuláson kívül gyakran rongálták és fosztogatták a sírkertet a megfelelő őrzés hiánya miatt. A temető nyugtalanító állapotára a mozgalom tagjai 1981-ben, A Hét című politikai tévéműsorban igyekeztek felhívni a közvélemény figyelmét. 1983-ban megalakult a Budapesti Városszépítő (később Városvédő) Egyesület, melynek Panteon csoportja foglalkozott a Kerepesi temető sírjaival. Az 1980-as években a műemlékvédők többször is kiálltak a temető sírjainak védelme, a nemzeti kulturális örökség megóvása érdekében. Később a Kerepesi temető mellett más ismertebb fővárosi sírkertek (Farkasréti, Óbudai és a Rákoskeresztúri Újköztemető) parcelláit is igyekeztek megóvni.
A Kerepesi temető sírjaival a hatvanas évektől foglalkoztak különböző bizottságok, amelyek igyekeztek dokumentálni a sírkert állapotát és összeállítani a neves halottak listáját. A kb. két évtizedes tevékenységet tükröző dokumentáció Antall Józsefnek, a Magyar Orvostörténeti Múzeum akkori igazgatójának köszönhetően letétben az intézménybe, onnan pedig 2012-ben a Budapest Főváros Levéltárába került. Az iratanyagot fertőtlenítették, majd megkezdték rendezését, mely még nem fejeződött be, ezért egyelőre csak ideiglenes raktári jegyzék áll a kutatók rendelkezésére. Az anyag tudományos kutatás céljából hozzáférhető a levéltárban.