Vargha János OSA Archívumban lévő gyűjteménye két részből áll. Számos irat begyűjtése magának Vargha Jánosnak köszönhető, aki a Duna Kör egykori elnökeként több dokumentumot is az archívumnak adományozott. A gyűjtemény másik része Perczel Annától, a Duna Kör egykori aktivistájától származik, aki annak a Perczel Károly mérnöknek volt a lánya, akit szintén bevontak a mozgalomba. Ez a két gyűjtemény Rév Istvánnak köszönhetően került az OSA-ba, aki mind Varghát mind Perczelt jól ismerte, mert egy ideig ő is a Duna Kör tagja volt. Perczel Anna azért adományozta iratait és kéziratait az OSA-nak, mert azt szerette volna, hogy a gyűjteményt egy független, nem-állami szervezet őrizze, mely képes biztosítani az anyag hozzáférhetőségét.
Az egykori szovjet tábor diktatórikus rendszereiben a környezetvédő mozgalmak határozott szerepet vállaltak fel. A gyors iparosítás és a termelési verseny a Keleti Blokk országaiban nyilvánvaló környezeti hatásokat produkált: széleskörűen elterjedtek a vegyi anyagok a mezőgazdaságban, csökkent az erdők száma, megjelent a nukleáris szennyezés (ennek legismertebb példája a csernobili katasztrófa volt), és a vízszennyezés. Mivel a környezetvédelem nem számított fontosnak a kormányokmak, a környezetvédelmi mozgalmak lehetőséget teremtettek az állampolgároknak a politikai folyamatok befolyásolására, anélkül, hogy ez közvetlen részvételt eredményezett volna az ellenállási mozgalmakban. A majd’ mindegyik kelet-európai kommunista rendszerben megjelenő enyhülés során ezek a környezetvédő mozgalmak alkalmassá váltak a közös társadalmi elégedetlenség megjelenítésére és a tömegek hatásos mozgósítására, mindez jelentős mértékben hozzájárult a szocialista rezsimek bukásához.
A Duna Kör mozgalom a “Dunaszaurusznak” is nevezett dunai vízlépcső felépítése ellen szerveződött, melyet a magyar Nagymarosnál és (az akkor még) csehszlovákiai Gabcikovonál lévő Duna-szakaszon kívántak létesíteni. Ez a mozgalom nemcsak azért volt fontos, mert jelentős szerepet játszott a szocialista rendszer 1980-as évek végi megbuktatásában, hanem azért is, mert hatással volt a későbbi magyarországi civil társadalom fejlődésére is.
A vízlépcső ötlete és kronológiája
A Dunára tervezett vízlépcső építésének terve még az 1950-es évekig nyúlik vissza – de bizonyos források szerint az alapötlet már az 1910-es években megszületett. Hosszas halogatás után a projekt az 1970-es években kezdett valóra válni. 1977-ben Kádár János, a Magyar Népköztársaság képviseletében, és Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nevében aláírták azt a szerződést, mely a munkálatok elkezdéséről rendelkezett. A beruházás célja az volt, hogy erőművet építsenek, hogy biztosíthassák a villamosenergia ellátást, elősegíthessék a Dunán való közlekedést, illetve, hogy az áradásokat szabályozhassák. Pénzügyi okokból az építkezés megkezdését többször is elhalasztották, ennek oka a két ország adósságválsága volt. Az 1980-as évek elején, amikor a program gazdasági és környezeti ára egyre inkább nyilvánvaló vált, felerősödtek azok a hangok, amelyek ellenezték a gát létesítését. A Magyar Tudományos Akadémia bizottsága elítélte a projektet, hamarosan viták rendezésére is sor került, melyek közül a legjelentősebbek minden bizonnyal azok voltak, amelyeken Vargha János is részt vett (1981-ben és 1984-ben).
A projekthez kapcsolódó regionális tervezéssel Perczel Károlyt, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) mérnökét bízták meg. Perczel kezdetben támogatta az építkezést, majd alapos elemző munka után arra a következtetésre jutott, hogy a gát felépítése katasztrofális következményekkel járna. Ebben lánya, Perczel Anna is megerősítette, aki a kezdetektől ellenezte a vízlépcsőrendszer létesítését. Perczel Károly több tanulmányt is írt a projekt várható negatív következményeiről, melyek kiadását nem engedélyezték. 1984-ben a Rakpart Klubban részt vett a projektről rendezett nyilvános vitán, ahol ő és lánya megismerkedtek Vargha János biológussal és más környezetvédőkkel is.
1984-ben megalakult a Duna Kör, hogy felhívja a közvélemény és a törvényhozók figyelmét a vízlépcsőrendszerrel együtt járó várható környezeti és gazdasági katasztrófára, illetve hogy küzdjön a projekt leállításáért. A Kör vezetősége gyakran Percel Anna Logodi utcai lakásában találkozott. 1988-ban Perczel Anna kezdeményezésére megjelentették a – kezdetben szamizdatkiadványnak készülő – Duna – Egy antológia című kötetet. Szerzői – költők, írók, környezetvédők, tudósok, mérnökök stb. – mind olyan írást közöltek, melyben állást foglaltak a vízlépcsőrendszer ellen. A hatalom megalakulásától kezdve megfigyelés alatt tartotta a szervezetet és tagjait; nyilvános találkozóikat megzavarta a rendőrség, szórólapjaikat és brosúráikat elkobozták. A mozgalom mégis jelentős hatással volt a magyarországi közvéleményre – anyagaikat illegálisan terjesztették, kiadták hírleveleiket, a Szabad Európa Rádió tudósított akcióikról, tagjaikat meghívták egyetemekre előadni. A “Dunaszaurusz” című dokumentumfilmet többször is sikerült levetíteniük nyilvánosan, a film még azelőtt ismertté vált, mielőtt a hatalom eldöntötte annak betiltását. Ráadásul a mozgalom 1985-ben nemzetközi ismertségre is szert tett, amikor alternatív Nobel-díjban részesült. A mozgalom illegális tüntetéseket is szervezett, s az 1956-os forradalom utáni legnagyobb tömegdemonstráció megszervezése is az ő nevükhöz fűződik, ugyanis 1988 szeptemberében 30 000 résztvevővel követelték, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat a gát sorsáról. Ez is egy jó lehetőség volt arra, hogy a Duna Kör nyomást gyakorolhasson a kormányra és változást érjen el – a tüntetéssel igazolták, hogy a társadalom széles rétegei mellettük állnak.
Jelentős változásra akkor került sor, amikor a reformkommunisták kerültek hatalomra, s Németh Miklós let a miniszterelnök. Németh a projektet illetően más állásponton volt, mint az addigi hivatalos nézetet képviselő Grósz Károly-féle idősebb politikusokból álló vezetés, s 1989 májusában bejelentette, hogy Magyarország kivonul a projektből. Némethnek nem volt kétsége a Duna-kérdés jelentőségéről – 1989 februárjában 140 000-en írtak alá azt az ívet, melyben követelték a kormánytól az építkezés leállítását. A magyar kormány tárgyalásokat kezdett a csehszlovák féllel, s végül 1992-ben felmondta az államközi szerződést. Még ugyan nagyon távol voltak a végleges megoldástól, de ekkor végre megszülettek a feltételei az újratervezésnek. Egy ellenzéki mozgalom és az autoriter rendszer szembenállása helyett a vitát külügyi színtérre terelték, s a vitát már Magyarországnak és Szlovákiának kellett rendeznie. Bár a Duna Kör története kétségtelenül a magyarországi kommunista rendszerrel szembeni ellenállás történetébe illeszkedik, a mozgalom a későbbi intézményi politika alakulására is hatással volt.
A tiltakozó mozgalom rétegei – miért voltak jelentősek?
A Duna mozgalom több szempontból is jelentős volt. Először is azért, mert lehetővé tette a rendszerrel szembeni aktív ellenállást azáltal, hogy a környezetvédő aktivisták egy időre kiléphettek a háttérből. Az 1970-es évek végén, és a korai 1980-as években számos klub és kör, “kvázi mozgalom” szerveződött, úgy mint a Magyar Ornitológiai Társaság még 1974-ben, vagy 1984-ben a KISZ-en belül az Ifjúsági Környezetvédő Tanács. Ezek a rezsim bomlásának jeleként alakulhattak meg, ugyanakkor, ahogyan Szirmai rámutatott, “ezek még nem a civil társadalom kezdeményei voltak, ugyanakkor a korszak ökológiai kérdéseire adandó hivatalos és nem hivatalos társadalmi válaszoknak tekinthetők.” Ezek a nép követeléseit fogalmazták meg a környezeti problémákkal kapcsolatban, ugyanakkor nem léptek fel teljes rendszerkritikával. Ahogyan Gille rámutat, a környezetvédelem szimbolikus területnek tekinthető, mióta a környezeti katasztrófák rávilágítottak a kommunista állam saját polgárai iránti felelősségére, s arra, hogy a hatalom nem szándékozott támogatni a környezetvédelmet. Az állam hivatalos narratívája ugyanis azt állította a környezeti katasztrófákról, hogy azok csak a kapitalista rendszerekben fordulhatnak elő.
A magyar polgárok különféle módon foglalkoztak a Duna-kérdéssel, a mozgalom tagjai képesek voltak a tömegeket érzelmi, hagyományos, rendszerellenes és még nemzeti-hazafias alapon is mobilizálni. Az “olvasztótégely-hatás” annak ellenére érvényesült, hogy maga a Duna mozgalom távolról sem volt egységes – húzta alá Haraszti, aki úgy tartja, a mozgalom volt a “demokratikus pluralizmus archetípusa,” melyben az egymással szembenálló csoportok kénytelenek voltak egymással együttműködni. A mozgalom részét képezték a “Kékek,” akik nyíltan szembenálltak a rendszerrel, a “Zöldek,” akik szakszerűen hívták fel a figyelmet a környezeti problémákra, és a “Duna Barátai,” akik kompromisszumkész álláspontra helyezkedtek. Az 1980-as évek végére a mozgalom még inkább rendszerellenes jelleget öltött, és befogadta az ellenzéki pártok vezetőit is, akik később, az első szabad választások (1990) után bejutottak a magyarországi törvényhozó testületbe is, a konzervatív MDF, a liberális SZDSZ és az akkor még liberális FIDESZ színeiben.
Sokkal kevésbé nyilvánvaló, hogy ennek az ellenállásnak volt egy nacionalizmuson/patriotizmuson alapuló rétege is, mely azért volt sajátos, mert eredetileg ez nem volt jelen a Duna mozgalomban. A különböző irányzatokból álló Duna mozgalomban a város-vidék ellentét, mely a magyarországi ellenállási mozgalmakat is megosztotta, nem tudta felerősíteni a nemzeti hangokat ebben az alapvetően városi mozgalomban. Mindazonáltal a nemzeti retorika fontos szerepet játszott a kommunista rezsimmel szembeni ellenállásban, ugyanis a hatalom szemében központi értéknek számított az “internacionalista összefogás a testvéri országokkal,” a nemzeti szempontok kinyilvánítása pedig tabunak minősült. Ez nyilvánvalóvá vált, mikor a Duna Kör alapítója és vezetője, Varga János Kien Péter álnéven megírta nagy hatású cikkét a vízlépcsőről a Beszélő című szamizdat folyóiratban (Vargha 1984), mert az írásban Vargha nemcsak a tervezett gát környezeti és gazdasági hatásairól beszélt nyíltan, hanem felvetette azt is, hogy a magyar lakosság potenciálisan elvesztheti földjét Csehszlovákiában, s hogy a csehszlovák nemzeti érdek a magyar érdek kárára érvényesül a projektben. Ez a narratíva már jelen volt a magyar emigráció köreiben, de az elsősorban liberális légkörű demokratikus ellenzékben sosem tudott érvényesülni.
A mozgalom megszületése és a Duna mozgalom jelentősége a demokratikus átalakulást követően
Ma szinte magától értedődő a civil társadalommal és társadalmi mozgalmakkal foglalkozó szakirodalomban az az állítás, hogy a Duna mozgalom milyen nagy hatással volt a rendszer bukására. A társadalmi mozgalmakkal foglalkozó tudományos művek további befolyásra is rávilágítanak. A Duna mozgalmat, mint új társadalmi mozgalmat érintő első vizsgálatai során Szabó Máté, más kutatókkal együtt, megkísérelte összekapcsolni az új magyarországi társadalmi mozgalmat a nyugat-európai tradíciókkal. A tudósok ezzel az új demokratikus kormányok azon törekvését támogatták, amellyel azok megpróbálták elhelyezni a (nyugati dominanciájú) térképen a magyar mozgalmakat is. Ezáltal egyrészről jelentősen hozzájárultak a környezetvédő szervezetekkel foglalkozó irodalom bővüléséhez, és a zöld mozgalmak és az intézményi rendszerek közötti kapcsolatok leírásához kínáltak új elemzési szempontokat. Másrészről ezek a szempontok hozzájárultak a társadalmi mozgalmakkal foglalkozó nyugati szerzők előítéleteinek fenntartásához is. Ez jelentős szerepet játszott a “felzárkózás” jelenségének leírásában, mely burkoltan vagy nyíltan, de a legtöbb kelet-közép-európai régióval kapcsolatos elemzésben helyet kapott, és mintegy megjelenítette azokat a reményeket, amelyeket a zöld mozgalmakhoz kapcsoltak a németországi zöldek sikerei nyomán. Továbbá a Duna mozgalom hatása nem múlt el az 1989 környékén lezajlott demokratikus átalakulás után. Bár a Duna Kört övező tudományos érdeklődés elsősorban a mozgalom 1980-as évek végi, 1990-es évek eleji történetére fókuszált, a szervezet fontos szerepet játszott a szocialista kormány elleni 1998-as tüntetések során is. A közvéleménykutatási adatok szerint ezek megváltoztatták a szavazók preferenciáit, és a szocialista kormány választási vereségéhez vezettek. Mégis, ezen összetett, néha ellentmondásos jelenség és folyamat nélkül nagyon nehéz lenne úgy beszélni a magyarországi demokratikus változások történetéről, ha abból kihagynánk a Duna mozgalmat.
