A Fekete Lyuk története, bár a létesítmény csupán néhány évig működött, hosszú időre nyúlik vissza. 1844-ben Ganz Ábrahám megalapította a Ganz Villamossági Műveket, ami a XIX. század végére Magyarország egyik legnagyobb nehézipari vállalatává vált, köszönhetően a vasúti ágazatba való sikeres befektetésnek. A növekedéssel a cégnek egyre több munkásra volt szüksége, akiket pedig el kellett szállásolni. A vállalat ennek érdekében jelentős méretű területet vásárolt fel Budapest akkori külvárosában, a Delej és a Golgota utca között, ahol az úgynevezett Kolónia 1909-ben nyílt meg: a lakótelep 648, többnyire egy szoba-konyhás stúdiólakást foglalt magában, amelyekben már 1910-ben is több mint 3000-en laktak. Ugyanebben az évben a Ganz Művek, szociálisan érzékeny munkaadóként művelődési házat nyitott a telep közepén. A művelődési ház magában foglalt egy éttermet, egy kocsmát, és egy fürdőt is. A B épületben kapott helyet a mosókonyha, a C épületben az óvoda. Ebben az erőd-szerű létesítményben azonban a legfontosabb helyiség mégis a fürdő volt, minthogy a lakások többségében nem volt fürdőszoba. Ezt helyettesítendő a közösségi fürdő 14 kádat, három úszómedencét és egy szaunát foglalt magában, és egészen 1969-ig üzemelt, amikor is végül rossz állapota miatt be kellett zárni.
1959-ben a Ganz Művek összevonásra került a MÁVAG-gal, egy, már 1870-től a magyar állam tulajdonában lévő céggel. 1973-ban a Ganz-MÁVAG Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Bizottsága a fürdőt ifjúsági klubbá alakította, ami 1974 és 1982 között a hét öt napján volt nyitva. 1974-ben itt kezdett dolgozni Nagy Gyula, először agitprop népművelőként, majd hamarosan az ifjúsági klub vezetőjeként. Ez a Nagy Gyula vezette ifjúsági klub volt a Fekete Lyuk közvetlen előzménye.
1980-tól nem csak a házfoglalás és a punk életstílus vált egyre népszerűbbé a fiatal magyar értelmiség körében, de ez volt az az időszak is, amikor az újhullám először megjelent a magyar zenei életben. A bevett, sikeres zenei előadók élesen elutasították az újonnan érkezőket. Bródy János, a legendás Illés együttes kulcsfigurája és a zenész szakszervezet főtitkára például úgy nyilatkozott, hogy az URH (Ultra Rock Hírügynökség) vagy az Albert Einstein Bizottság nem tartozik a zenei közösségbe, minthogy tagjaik inkább művészek, semmint zenészek. A hatóságok egyenesen a politikai ellenzék képviselőinek tekintették őket. Mindazonáltal az újhullám Magyarországra is betört: 1980-ban a Balaton együttes megkezdte működését Víg Mihály vezetésével, ugyanebben az évben Bárdos Deák Ágnes, Kistamás László és Hajnóczy Csaba pedig megalakították a Kontroll Csoportot. 1982-ben a Trabant együttes is létrejött, a ’80-as évek közepén pedig a Pajor Tamás vezette Neurotic lett a magyar újhullám emelkedő csillaga. Nagy Gyula számos ilyen és ehhez hasonló együttesnek szervezett koncertlehetőséget a Ganz-MÁVAG Vasas művelődési házában. 1987-ben nagy hatású alternatív zenészek, mint a fentebb említett Pajor Tamás és Víg Mihály csatlakozott a Hit Gyülekezetéhez, egy vallásos szektához, döntésük révén pedig más zenészek tudtak az előtérbe kerülni. Mindazonáltal ezek az újhullámos együttesek bizonyos szempontból mind igen hasonlóak voltak, így például mind élesen eltértek a bevett, fősodorbeli zenészektől a közönséggel való viszonyuk tekintetében. Miközben a nagy, népszerű magyar rock együttesek sokszor megközelíthetetlen sztárokként jelentek meg, az újhullámos együttesek meglehetősen kisméretű ifjúsági klubokban léptek fel, kisebb közönség előtt, együtt számos másik formációval, akik gyorsan váltották egymást a színpadon. Emellett a legtöbbjük nem, vagy csak rosszul tudott az általuk megszólaltatott hangszeren játszani. Mindez azt a benyomást keltette a nézőkben, hogy ők ugyanúgy ott lehetnének a színpadon, ami nem csak közelebbivé, de szerethetőbbé is tette az előadókat. Előadásmódjuk mellett szövegeik is igen sajátosak voltak, és erőteljes rendszerkritikusság jellemezte őket, nem csak a kommunizmussal, de a fogyasztói társadalommal szemben is, a teljes szabadság hangsúlyozásával pedig a dalszövegek egy jelentős része a klasszikus anarchista gondolatkört idézte meg.
A koncerteket Nagy Gyula egy másik agitprop népművelővel, Pap Tamással közösen szervezte, amikhez a helyi rendőrség és a kerületi önkormányzati tanács engedélye is szükséges volt. A nyolcadik kerületi Agitprop Nevelési Csoport vezetőjének, Kis Katalinnak volt köszönhető, hogy Nagy Gyula és Pap Tamás olyan együtteseknek is fellépési lehetőséget tudott biztosítani, akiket máshol ritkán engedtek színpadra. Ugyan a rendőrségnek rendesen csak a tanács döntéseit kellett jóváhagynia, a szervezőknek előre be kellett nyújtaniuk a koncerten előadott dalszövegeket a fővárosi rendőrség kulturális osztályának. A rendőrségnek emellett az előadásra szóló jegyek is jártak, akik cserébe álruhás rendőröket küldtek a koncertekre. Miközben ez többnyire mindössze az előadás megfigyelését jelentette, a rendőröknek adott esetben joguk volt megállítani is a koncertet, ahogy azt például a Kinizsi Kertben tették egyszer, amikor az énekes nem az előre leadott dalszöveget énekelte.
A Fekete Lyuk előzménye, ahogy Nagy Gyula látja, a Kontroll Csoport feloszlása volt. A legendás együttes 1983-ban adta utolsó koncertjét, szétváló tagjai pedig megalakították a korszak három igen fontos formációját. Hajnóczy Csaba létrehozta a Kampec Dolorest, Kistamás László és Lehoczki Károly a Balkan Futouristot, míg Müller Péter a Sziámi Sziámi együttest vezette. A Deja Vu előadás szintén Kistamás és Lehoczki nevéhez fűződik, amiben senki nem a saját hangszerén játszott, viszont mindenki hozzáadott valami egész váratlant a produkcióhoz. Ezek az előadások havonta egyszer a Ganz-MÁVAG Vasas Művelődési házában kerültek színpadra, és olyannyira népszerűek voltak, hogy Jenővári Hubert, a művelődési ház vezetője véget is vetett nekik. Mindazonáltal mikor Jenővárit Molnár Zoltán váltotta az igazgatói pozícióban, Lehoczki Karcsiék Balkan Futouristja rendszerint a művelődési házban próbálhatott. Az új igazgató volt az is, aki támogatta az új klub megnyitásának ötletét a Golgota utca 3-as szám alatt.
1988. január 1-én a Ganz-MÁVAG hét különböző gyárra és kilenc osztályra oszlott. Ez volt az a nap, hogy az igazgatósági tanács engedélyezte az új ifjúsági klub megnyitását az egykori fürdőben. A kezdeményezés mögött Nagy Gyula állt, a Vasas Művelődési házon belül létező korábbi klub vezetője. Ahogy Legát Tibor rámutat, maga a Fekete Lyuk engedélyezése is a diktatúra enyhülését jelezte a nyolcvanas évek végére. Nagy Gyula és barátai már 1985-ben egy zenei központ megnyitását tervezték a magyar újhullám számára. 1988 telén a Balkan Futorist, a Baby line és a zenészek barátai létrehozták a Fekete Lyukat. Elkezdtek kialakítani a színpadot, a falakat graffitivel borították be, mindeközben megőrzive és hangsúlyozva a termek lelakottságát is. Az első koncert a Baby line 1988. február 26-i fellépése volt, a következő két napot és a hivatalos nyitóeseményt pedig a Balkan Futourist koncertjei dominálták.
A Baby line tagjai javaslatára az előadók lemondtak a koncertek bevételéről, és abból inkább mikrofonokat, hangszórókat és világítást vettek a klub számára. A Fekete Lyuk körül egy bensőséges közösség alakult ki zenészek és ismerőseik között. Többek között ebbe a körbe tartozott Osztos Pisti, Rajk László, Pálinkás Róbert, és a Trottel frontembere, Rupaszov Tamás is. Rupaszov alkotta meg és szerkesztette Marton Lászlóval közösen a klub újságát, a Lyukságot. Ebben az időben történt az is, hogy egy népszerű kispesti punk klubbot bezárattak, a Fekete Lyuk pedig képes volt bevonzani közönségét. Ezzel a pogó a Fekete Lyuk általánosan elfogadott részévé vált, és abból sem csinált senki ügyet, ha valaki az asztalon feküdt vagy a bárpulton táncolt. Nagy Gyula visszaemlékezése szerint a híres AMD punk együttes énekese, Sotár, kérdezte meg, hogy a Fekete Lyuk befogadná-e a bandát és rajongóikat. Nagy igennel válaszolt, és onnantól egyre több és több punk jelent meg a klubban. Emellett gyakori vendégek voltak skinheadek és gruftik is, a Fekete Lyuk pedig hamarosan Magyarország első multikulti underground kocsmájává vált.
A Fekete Lyuk körül formálódó közösség szervezte a koncerteket is, illetve a kezdetben ők maguk vezették a klub bárját is. Nagy Gyula mindössze az ehhez szükséges hátteret biztosította a hatóságokkal való kapcsolatai révén. A Fekete Lyuk a szabad kezdeményezések ritka helyszíneként több volt, mint egy népszerű szórakozóhely, és mint olyan, gyorsan szimbolikus jelentőségre tett szert. A klub így helyet adott kiállításoknak is, mint például az Inconnu Csoport által szervezett Nagy Imréről szóló tárlatnak. Az 1956-ban a Szovjetunió és Magyarország közötti hadiállapotot kihirdető, majd később kivégzett és közellenségnek nyilvánított miniszterelnökről szóló kiállításnak igen nagy jelentősége volt a rendszer állapotát tekintve. Az ’56-os forradalomról való szabad emlékezésnek egyik első kísérlete szintén az Inconnu Csoporthoz fűződik, amely egy művészeti versenyre való felhívás köröztetése volt. A pályázók olyan munkákkal jelentkezhettek, amelyek a Harcoló Városra emlékeznek meg a forradalom kitörésének 30 éves évfordulóján. A Csoport a versenyt szamizdat újságok számaiban és emigráns publikációkban hirdette. A rendőrség betiltotta az elkészült pályaművek kiállítását, és a legtöbbet le is foglalta. Mi több, a hatóságok Budapestről való kiutasítással fenyegették Molnár Tamást, a tervezett kiállításnak helyet adó lakás tulajdonosát, valamint számos más érintettet.
Az incidens alig két évvel a Fekete Lyukbeli Nagy Imre kiállítás előtt történt, ami arra is rámutat, mekkora bátorság kellett az újabb kiállítás megszervezéséhez. 1988-ban a klub számos törzsvendége és vezetője vett részt az ’56-os forradalom megemlékezésén, ami keretében az ’56-os hősök nyughelyéül szolgáló rákoskeresztúri köztemetőben kopjafákat emeltek a harcban elhunytak emlékére.
Az 1986-os kiállítás kudarca és az 1988-as megemlékezés sikere egy fontos változás jelzője. Szabó Máté úgy látja, hogy 1988-ig a szigorú diktatúra nagyon komolyan vett és aszerint kezelt is minden egyéni kezdeményezést: a rendszer elnyomott és betiltott bárminemű kísérletet a szabad demonstrációra. Ennek eredményeképpen nem tudott valódi konstruktív ellenállás kibontakozni, és ellenzéki csoportok csak széttagoltan, egymástól függetlenül léteztek. 1988-ra azonban, a politikai és adminisztratív kontroll gyengülésének következtében az ellenzéki csoportok együttműködése is lehetségessé vált. A társadalom fölötti ellenőrzés enyhülésével nyithatta meg kapuit a Fekete Lyuk 1988-ban, és emiatt jöhetett létre az Inconnu csoport 1956-ról megemlékező kiállítása is, az új klub körül szerveződő körök segítségével.
A Fekete Lyuk menedékként jött létre a magyar újhullámos zene számára, azonban a hatóságok általi kontroll enyhülésének és néhány fiatal lelkes munkájának köszönhetően a szabad kezdeményezések szimbólumává vált. A fellépő együttesek bemutathatták alternatív nézeteiket az életről és a művészetről, ami magában foglalta a kommunista rendszer kritikáját is. A klubbot övező kultusz olyan hirtelen nőtt meg, mint amilyen hirtelen megnövekedett a hely bevétele is. A hanyatlását előidéző konfliktusok és a klub bezárásának oka – talán éppen ezért – egyre inkább a pénzhez kapcsolódott. Az együttesek egyes tagjai, Nagy Gyula, és még a művelődési ház igazgatója is, Molnár Zoltán, arra törekedett, hogy ő vezethesse a bárt, ami a Fekete Lyuk legjövedelmezőbb része volt. A klub bárját övező csatákat végül is kiütéssel Molnár Zoltán nyerte. 1994. január 1-én az igazgató felbontotta Nagy Gyula munkaszerződését. 20 év figyelemre méltó munka után Nagy megszűnt a Vasas Művelődési Ház agitprop népművelőjének lenni. Ugyanebben az évben a Fekete Lyuk bezárt. Nagy Gyula 1999-ben visszatért a Golgota utcába, ekkor azonban már mint üzletember, egy új Ganz Ábrahámként. Azonban ez már egy másik történet, aminek kevés köze van a legendás Fekete Lyukhoz.
