COURAGE

gyűjtemények hálózata

A terror és elnyomó gépezet segítségével a társadalom nagy többségétől ideig-óráig el lehetett szigetelni a kulturális ellenállás szereplőit és gondolataikat, de amint a történelemben már többször kiderült, az emberi gondolatok terjedését a hatalomnak sem erőszakkal, sem mézesmadzaggal nem sikerülhet korlátoznia.
A kulturális ellenállásban részt vevő személyek, csoportok, körök megalapozták azt az ellenzéki magatartást, amely az 1980-as évektől lehetővé tette, a kulturális körből kilépve, a rendszer politikai kritikáját: ez megjelenhetett az öltözködésben, egy adott intézmény látogatásában vagy éppen elkerülésében és a leírt, kimondott, bemutatott gondolatok sokrétű értelmezhetőségében.
Nyugat-Európában a 18. században kialakult és elterjedt új szellemtörténeti irányzat, a felvilágosodás[1] a gazdasági, politikai és társadalmi értékek szempontjából biztos fogódzókat nyújtott a polgárság számára. A szabadság, az egyén alapvető jogai, például a szólásszabadság, olyan értékekké váltak, amelyek általánosan elterjedtek a közösségben, és a 19. században kialakuló polgári államok politikusai is elfogadták őket.

A felvilágosodás gondolatai Kelet-Közép-Európa országaiba is eljutottak, bár korlátozottan és elsősorban a gazdasági-kulturális folyamatokra érvényesen. A térségben a polgárság relatív gyengesége miatt sokszor más társadalmi csoportok (pl. középnemesség) is képviselték a felvilágosodás szellemi értékeit a központosító, tekintélyelvű politikai vezetéssel szemben. A 19. század második felére általánosan elterjedtek és megerősödtek a felvilágosodásból fakadó liberális eszmei alapok, és helyi, regionális, országos szinten is elterjedt a vélemények pluralizmusának elfogadása.

Ezek az alapok a térség lakosságában lehetővé tették a mikroközösségek (családi, rokonsági kör) és akár lokális közösségek (falvak, lakóközösségek) számára is a szellemi-kulturális örökségre építő, nem nyílt, hanem passzív ellenállást a központosító hatalmakkal szemben.

A II. világháború katonai következményei miatt a térség az orosz hadsereg megszállási övezete lett, s ezzel a Szovjetunió fennhatósága alá került. 1945–1989 között a térség a hidegháborús megosztottságban a szocialista tömb tagjává vált, és az egyes országok értékrendjét a kommunista-szocialista vezetés, az egypártrendszer és az elvárt, homogén szovjetbarát kulturális értékek képviselete jellemezte (ezeket az értékeket a társadalom egy része is elfogadta és támogatta). Ennek jele volt az orosz nyelv kötelező oktatása az iskolákban és a marxista–leninista filozófia dominanciája az egyetemeken és a szellemi élet minden területén. Mivel a szovjet hadsereg levert minden megmozdulást (1945 után a lengyel Honi Hadsereg felszámolása; 1953: Berlin; 1956: Budapest; 1968: Prága; 1981: Varsó), és a szovjet irányítás a bizalmát élvező helyi pártfőtitkár, vezető (Honecker, Kádár, Husák, Jaruzelski) révén erőszakos eszközökkel stabilizálta hatalmát, nyílt, akár katonai ellenállásra a hétköznapokban nem volt lehetőség. Emiatt a térség országaiban megerősödtek az áttételesen ható, burkolt, rejtett kritikát alkalmazó jelenségek, amelyeket az utókor „kulturális ellenállásnak” nevez.

1.ábra: a cenzúra működése és a kulturális ellenállás területei

A kulturális ellenállás fő jellemzője, hogy értelmiségiek, egyetemisták, hétköznapi, kritikus emberek a saját körükön belül megpróbálták a hatalom nyomasztó fölényével szemben megőrizni a szólás és gondolat szabadságát, kifejezni egy alternatív értékrendet. A kulturális ellenállás egyes jelenségeit leckéink mutatják be részletesebben. Jelen tananyag a cenzúra működését és jellegzetes vonásait ismerteti.

A cenzúra és a diktatórikus hatalom kapcsolata

A cenzúra szó a latin censura, vizsgálat szóból származik. Eredetileg írásművek ellenőrzését jelentette. A kelet-közép-európai térségben évszázadokra visszamenő hagyománya van az állami cenzúrának. Minden abszolutisztikus berendezkedés (akár annak felvilágosult abszolutisztikus irányzata, akár nyílt abszolutista formája) politikai vezetői célul tűzték ki az információk ellenőrzését, kontrollját, ez lehetett valamilyen politikai, erkölcsi, vallási, világnézeti szemponton alapuló kontroll is.

Megvalósulási formái előzetes, utólagos, illetve öncenzúraként jelentek meg. Az előzetes cenzúra egy hivatal által végzett előzetes kontroll, ahol központi előírások alapján minősítették a szövegeket, és kihúztak belőle részeket, vagy nem engedélyezték a megjelenését, kinyomtatását. Az utólagos cenzúra pedig a már kinyomtatott (néha külföldről behozott, illegálisan terjesztett) művek, röpiratok begyűjtését, megsemmisítését jelentette. Öncenzúrának nevezzük azt a jelenséget, amikor a szerző saját magát korlátozza, eredeti gondolatai helyett a hatalom elvárásának megfelelően fogalmaz, vagy bizonyos dolgokat nem említ meg, nem ír le a publikálandó szövegében.

Az 1917-es forradalmat követően, 1922-ben megszülető szovjet állam a kommunista egypártrendszer bevezetésével párhuzamban igyekezett korlátozni a szabad gondolkodást, hiszen hivatalos, védett ideológiára alapozta létét, a marxista-kommunista doktrínára, amely áthatotta az egész államot, annak minden szféráját, a politikai, gazdasági és kulturális szintet egyaránt. Ezért fordulhatott elő, hogy a rendszer ellenségeit nemcsak hallgatásra, hanem börtönre, száműzetésre ítélték (pl. Szolzsenyicin, Szaharov).

1945 után a szovjet befolyási övezet kiterjedésével a szovjet gyakorlatot kiterjesztették a megszállt európai övezetre is.

2. ábra: A cenzúra átmenetei időszakonként és térségenként

Az 1945 és 1989 közötti időszak azonban nem tekinthető homogénnek, mind időben, mind térben több részre tagolható. A 1945–1953 közötti időszakot meghatározta Sztálin személye és a sztálinizmus rendszere, a hidegháborús események, az 1956–1989 közötti időszakot pedig döntően a hidegháborús folyamatok alakították. Így a kemény diktatúrát fokozatosan felváltotta a puha diktatúra, például a Kádár-korszak Magyarországon, míg máshol (például Románia, NDK, Lengyelország szükségállapota, a Baltikum területén) a keményvonalas kommunista irányítás a korszak végéig fennmaradt.[1]

Természetesen a háromféle cenzúratípus (nyílt, burkolt, öncenzúra) egy-egy időszakban egy ország gyakorlatában egyszerre is jelen lehetett, de a burkolt és az öncenzúra mindenképpen egymás mellett élt, és befolyásolta a régió szellemi horizontját. Amint a 2. ábrán látható, a nyílt terror időszakában inkább a nyílt cenzúra, a puha diktatúra, a hidegháborús enyhülés időszakában pedig inkább a burkolt és az öncenzúra érvényesült.

A cenzúra működése a gyakorlatban

A nyílt cenzúra működése bizonyos szempontból világos helyzetet teremtett: pontosan lehetett tudni, hol húzódnak a hatalom kijelölte határok, amelyek átlépése bűn, és következménye büntetés.

A nyílt cenzúra működése szabályozott, előírások alapján történt. Általános sémája a következő: kézirat – 1. cenzor: gépelésre engedélyezve – 2. kefelevonat ellenőrzése (2. cenzor) – megjelenési engedély – nyomtatási folyamat – több elkészült példány a felsőbb szintre ment (KGB, a kommunista párt cenzori részlege, minisztérium, különleges esetekben a SZU-ba is ki kell küldeni).

3.ábra: a cenzúra működése egyedi esetekben. Látható a 4 lehetséges beavatkozási pont a hatalom számára. Ugyanez a modell érvényes a többi kulturális termék előállítási folyamatára is.

Azaz különböző felelősségi körök alakultak ki, s a különösen érzékeny témák, művek terjesztését Moszkvában engedélyezték. A fentiekből látható, hogy már a kéziratot is átolvasta/megnézte egy cenzor, és a kiadás minden állomásán lehetőség nyílt, hogy megállítsák a folyamatot, vagy módosíttassák[1] a szöveget/alkotást.

Kihúzott ajánlás a kéziratból

Betiltott cseh lap

A cenzúrának két fő funkciója volt:

1. Meg kívánták vele gátolni a hozzáférést másjellegű információkhoz, és eltüntetni a társadalmi szintű információkból mindent, amit az ország lakosainak nem szabad megtudniuk. E célból lapokat is megszüntethettek.[2] Ezért a nyugati világgal való kulturális kapcsolatot is korlátozták, ellenőrizni akarták. Azon alkotók, akik kényelmetlenné váltak a hatalom számára, eleinte akár börtönbe, kitelepítésre, elmegyógyintézetbe kerülhettek. Később pedig elhallgattatták, egzisztenciálisan tönkretehették vagy emigrációra kényszeríthették őket.

2. Ellenőrizni és „javítani” kívánták anyilvános információs tartalmakat azzal a céllal, hogy a valóságnak a hatalom által elvárt megvalósulási irányát támogassák. Hiszen az egyik fő cél a „szocialista embertípus” kialakítása és a „szocialista realizmus” érvényesítése volt a művészetek és a kulturális élet terén. Ezen egységesítő törekvések a társadalmi élet minden területét áthatották, a nevelés-oktatástól körétől  a tömegkommunikációs csatornákon át az elvárt és sugallt értékrend képviseletéig művészetek és a tudományos élet köréig.

Vaclav Havel levelei feleségéhez a börtönből

A szovjet cenzúra általános gyakorlata az volt, hogy amit kifejezetten nem engedélyeztek, az természeténél fogva tilos. A Szovjetunióban, a többi szocialista ország számára példaként szolgáló Glavlitnak (az Államtitkok Védelmének Általános Igazgatósága), a Minisztertanács alá tartozó legnagyobb cenzori intézménynek központi hivatalai és helyi tagozatai voltak a szovjet tagköztársaságokban. 1922-ben létesült, és funkciói egyre inkább kiterjedtek olyan információk és vélemények elfojtására, amelyek nem feleltek meg az állampárt ideológiájának a könyvekben, újságokban és egyéb nyomtatott anyagokban, valamint a rádiós és később, 1991-es megszűnéséig a televíziós műsorszolgáltatásban.

A térség országaiban ott, ahol és amikor kemény diktatúra volt jellemző pl. 1947/49-53 között a nyílt sztálini terror időszakában ez egyfajta védekező mechanizmus is volt, hiszen így lehetett elkerülni az esetleges büntetést, börtönt, terrort. Jellemző a kor abszurditására, hogy ebben a légkörben csak nagyon kevés ember tudta, hogy mi az, ami valóban tilos. Önmagában a megfélelmítés hatékony eszköz volt arra, hogy áldozatként engedelmessé tegyék a rezsim számára az embereket.

A cenzori tevékenység nehézségét az adta, hogy a hivatalos politika és ideológia változásai miatt rendszeresen módosultak azon adatok, nevek, tények, melyeket tilosnak tartottak valamikor, majd pedig engedélyezték máskor. Leszámítva azon tabu témákat, melyeket tilos volt feltenni mint pl. a Szovjetunióhoz való viszony negatív vonatkozásai, a ki

Betiltott lapok listája

sebbségek helyzete (vallási, etnikai), torz gazdaságszerkezet stb… A nyílt diktatúra idején létező listákat az átértékelés után megsemmisítették, ezért ma nagyon kevés ilyen forrás áll rendelkezésre, a burkolt cenzúra idején pedig inkább intenciók, tartalmi elvárásokat fogalmaztak meg, melyeket nem kellett leírni.

A korszak kezdetén minden országban felállították a tiltott könyvek listáját, ezeket bezúzták, elégették. (Magyarországon 1945–53 között 1700-nál több indexre tett címet, mintegy 150 000 példányban zúztak be, köztük nemcsak fasiszta, antiszemita műveket, hanem a világ- és magyar irodalom klasszikusait, polgári értékrendet képviselő alkotókat is.) A nyílt diktatúra alatt létező listákat az enyhülés után megsemmisítették, ezért ma nagyon kevés ilyen forrás áll rendelkezésre, a burkolt cenzúra idején pedig inkább intenciókat, tartalmi elvárásokat fogalmaztak meg, amelyeket nem kellett leírni. Az irodalmi cenzúrát részletesen bemutatja http://real.mtak.hu/34850/7/cenzura_mukodesi_mechanizmusa.pdf Horváth Attila írása:

Cenzúra által letiltott vers

A burkolt cenzúra idején a cenzúrához való alkalmazkodás nehézsége abban állt, hogy a hivatalos politika és ideológia változásai miatt rendszeresen módosultak a tilosnak minősülő tartalmak (adatok, nevek, tények, álláspontok), kivéve a tabutémákat, amelyeket felvetni is tilos volt (a Szovjetunióhoz való viszony, a vallási, etnikai és más kisebbségek helyzete, a torz gazdaságszerkezet stb.). Ebben a légkörben csak nagyon kevesen tudták, mi az, ami valóban tilos, s ezáltal a cenzúra léte már önmagában a megfélemlítés hatékony eszköze volt.

Magyarországon az 1960-as évektől a hatalom büszkén vallotta, hogy „nincs cenzúra az országban”, ami igaz, ha a törvényi hátteret nézzük, de minden kiadvány, film, előadás a ellenőrzött, s a kiadás, előadás, elkészítés előtt, közben, de akár utólag is korlátozható, visszavonható volt. Aczél György híres „3T”-je (tiltott, tűrt, támogatott) lehetővé tette a teljes kulturális szféra kontroll alatt tartását. Azaz sikeresen gátolták, hogy a szocialista kultúra és ideológia eszméivel ellentétes, attól eltérő nézetek eljussanak a széles tömegekhez. A rendszer  bírálóit komoly retorziók érhették. Például egy magyar írót (Csoóri Sándor) 1983-ban eltiltottak a külföldi utazástól, nyilvános szerepléseit, írásainak megjelenését a Kiadói Főigazgatóság és a Tájékoztatási Hivatal megakadályozta.

Jegyzefüzetek, melyek a cenzúra kikerülésével szinkronizált filmeket tartalmazzák

Természetesen a művészek, alkotók, értelmiségiek a burkolt cenzúra idején kialakítottak egy metaforikus nyelvhasználatot. Akiket érdekeltek a filozófiai, világnézeti viták, gondolatok, azok a „sorok között” kereshettek új jelentéseket, értékeket. Minden érdeklődő figyelt a párt újságaira és nyilatkozataira, hogy kit, miért büntettek meg, s ezzel minimális információhoz juthattak gondolataival kapcsolatban. Emellett voltak, akik nyíltan ellenálltak a hatalomnak, de őket üldözték, sokszor bűnözőnek, a legalitás-illegalitás határán mozgó embernek, csoportnak láttatták, néha börtönbe is zárták őket, s így marginalizálták a társadalmi hatásukat.

A burkolt cenzúra idején a feladatokat elsősorban az alacsonyabb szinten kezelték: újságok, kiadóvállalatok, színházak, művelődési házak vezetői, szerkesztői, rendezői, szervezői feleltek az eléjük kerülő szellemi termékek szűréséért.

A horvát ideológiai bizottság anyaga, akik ellenőrizték a sajtó, a kiadványok, művészeti alkotások, előadások tartalmát

Például Illés Endre minderről így írt Komlós Aladárnak: „Azt írod: tőlem függ versesköteted megjelentetése. […] [L]átom, nem ismered könyvkiadásunk összefüggő fogaskerékrendszerét, irodalmi vezető vagyok. Hát persze, hogy tőlem is függ. De mint egy óraszerkezetben, kerekeket mozgatok, s engemet is kerekek mozgatnak.” (http://real.mtak.hu/34850/7/cenzura_mukodesi_mechanizmusa.pdf)

Már itt módosíttattak, „lebegtették” a műveket. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a 3T elve néha 4T-vé vált: támogat, tűr, tilt, mellett megjelent a „tologat” is, ha az adott szinten lévő funkcionárius nem mert döntést hozni. Ha az első szinten elfogadták a művet, akkor már vagy a minisztérium, vagy valamilyen kulturális intézmény, hivatal például Magyarországon a Kiadói Főigazgatóság, de akár az állampárt „reszortfelelőse” kezébe került az újabb döntési lehetőség. Ezen a szinten sokszor körbejárt a mű addig, amíg az „engedélyezem” pecsét rá nem került. Ha hiba csúszott a gépezetbe, és valakinek megjelent a párt számára elfogadhatatlan gondolata, utólag is begyűjtötték a kiadványokat, megbüntethették az engedélyezőket.

A puha diktatúra végén, az 1980-as években az ellenzék már nyíltabban szervezkedhetett, képviselhette álláspontját, akár a betiltással szemben is, ha a szélesebb társadalmi rétegekhez nem jutott el tevékenységük híre.

A puha diktatúra idején a Mozgó Világ vita az ELTE jogi karán

Az öncenzúra az alkotótevékenység szabadságának és a kreativitásnak erős gátja, hiszen az alkotó igyekszik a hatalom „fejével gondolkodni”, s a kifejezésben már eleve korlátot szab magának. A cenzúra tulajdonképpen éppen azért hatásos, mert már a létével kikényszeríti az öncenzúrát, s mindenki kénytelen alkalmazni, aki nyilvánosságot szeretne. Az öncenzúra az egész korszakra jellemző volt, hiszen eleinte félelem a terrortól, a börtöntől, később az egzisztenciális kiszolgáltatottság, a munkahely elvesztése okozta deklasszálódás, végül a karriervágy korlátozta a szabad gondolatok kimondását. Ezt illusztrálja Danilo Kiš: „Az öncenzor ugyanis – az író ikertestvére, az a bizonyos hasonmás, aki áthatol a feje fölött, beleolvas a szövegébe in statu nascendi, s figyelmezteti, nehogy eltévelyedjen eszmeileg. És ezt a hasonmás cenzort nem lehet átejteni, olyan, mint az Isten, mindent lát és mindent tud, mert ott sarjadt, ott csírázott ki saját agytekervényeinkben, félelmeinkben és fantazmagóriáinkban.” (https://mediakutato.hu/cikk/2005_01_tavasz/04_sajtoiranyitas)

Feladatok

Három/négy játékos feladattal szeretnénk élményszerűvé tenni a diákok számára a cenzori tevékenység nehézségeit, illetve az alkotómunka problémáit.

1. 1. Dolgozzátok fel országotok 1945 és 1989 közötti időszakát a cenzúra és a kulturális ellenállás lehetőségei szemszögéből! Határozzátok meg a korszakhatárokat és a cenzúra működésének jellegzetességeit!

Miután ez elkészült, tanárotokkal gyűjtsetek kb. 50 szót, kifejezést, és vitassátok meg, hogy egyes periódusokban megjelenhettek-e a nyilvánosságban! Először szavazzatok róla, nézzétek meg, mekkora a szórás az első néhány szónál, s később sikerül-e összehangolódni a csapatnak, javul-e az hatalom által elvárt értékrend képviselete!

2. Az első feladat után javasolt, de önállóan is elvégezhető ez a feladat. Mindenki nyomtassa ki 2–3 kedvenc dalszövegét otthon! Hozzátok be a foglalkozásra, és az egyes korszakokba beleképzelve magatokat döntsétek el, megjelenhet-e az adott szöveg a maga teljességében!

Határozzátok meg, hogy lehet-e egy-egy rész, szó, kifejezés változtatásával átcsúszni a cenzúrán, és ha igen, mennyire sérül a kedvenc szövegetek értéke!

3.

1. A) A foglalkozás vezetője keres egy művet, verset, novellát, és főpróbaként ezt vezeti végig a vitafolyamaton úgy, hogy ő alakítja az alkotót. A foglalkozás végén pedig elmondja, hogy a valóságban mi történt a konkrét alkotással. Magyar nyelven a már hivatkozott Horváth Attila mű száznál több konkrét cenzori tevékenységet mutat be:mit kellett módosítani, és hogyan zajlott a vita a megjelenésről. A téma aktualitása miatt minden partnerország fel tudja így dolgozni a saját cenzori tevékenységét.
2. B) Ez a legnehezebb, mert előkészítésként alkotómunkát kell végezni.

Mindenki írjon egy verset, novellát, sajtócikket, forgatókönyvet vagy színházi jelenetet! (A legjobb, ha mindegyikből készül egy-egy.) A szerző képviselje álláspontját, és a többiek jelöljenek ki egy 1. és 2. cenzort és egy pártfelelőst, akik újabb és újabb szinten vitatkoznak a megjelentetésről. A folyamat menetét a foglalkozás vezetője koordinálja, de egy-egy szinten alkalmazzátok a disputa szabályait! (Először mindegyik fél 2 percben érvel a maga álláspontja mellett, majd reflektál a másik félre 1–2 percben úgy, hogy vitatkozik az érveivel, végül 1–1 percben összefoglalják az álláspontot.) A disputa végeztével a csoport eldönti, ki mellett szavaz, és továbbmegy-e a szöveg, esetleg módosíttatnak rajta, és ez így folytatódik a szinteknek megfelelően. Egy foglalkozás 45 percig tart, ezalatt három szinten megy végig az adott kérdés, és a foglalkozás végén kiderül, mi lesz a kiadvány sorsa az adott csoportban.

4. Készítsetek időrendi táblázatot a saját országotok kommunista uralom alatti időszakáról! Hány korszakot tudtok meghatározni a történelem tankönyv és az egyéb források használatával?
5. Nézzetek utána, kik a felvilágosodás fő alakjai Európában! Milyen értékeket képviseltek? Mutassátok be prezentációban, hogy országotokban kik képviselték, terjesztették ezeket az értékeket!

[1] Készítsetek egy időrendi táblázatot a saját országotok kommunista uralom alatti időszakáról! Hány korszakot tudtok meghatározni a történelem tankönyv és az egyéb források használatával?

[1] Nézz utána, hogy kik a felvilágosodás fő alakjai Európában! Milyen értékeket képviseltek? Mutassátok be egy prezentációban, hogy országotokban kik voltak azok a személyek, akik ezen értékeket képviselték, terjesztették!