Bokor Péter filmrendező Kaposvárott nevelkedett értelmiségi-kereskedő családban, apja gyógyszerész volt. Életét és munkásságát alapvetően meghatározta a II. világháború, zsidó eredetű családja üldöztetése és személyes veszteségei: anyja nem tért haza a deportálásból, bátyja pedig a Don-kanyarban halt meg. A német megszállás után hamis papírokkal bujkált. 1944 végén a nyilasok elkapták és a nyugati határszélre hurcolták egy internálótáborba, ahol sorstársaival együtt nyitott épületekben kaptak szállást. A várható téli fagyhalál vagy deportálás elől megszökött. Menekülés közben egy razzia során a lebukást megelőzendő népi németnek adta ki magát, és SS-egyenruhát öltött. A Waffen SS-ben páncéloskiképzést kapott, Berlin mellett vetették be, de ismét megszökött, majd egy komoly lábsérülést követően angol hadifogságba került. Kilétét tisztázni tudta, az észak-németországi Schwerin angol hadikórházában érte a háború vége.

Az illegális kommunista párttal már a háború alatt kapcsolatba került, és 1946-os hazatérését követően is velük szimpatizált. Pártkapcsolatai és az SS-ben elsajátított magas szintű német nyelvtudása juttatta munkához: külkereskedelmi levelező lett a Mafirt (Magyar Filmgyártó Rt) filmgyárnál. Innen már 1947-ben átkerült a dramaturgiára, s egy életre eljegyezte magát a filmmel. 1958-ig különböző filmvállalatok - mint például a Pannónia Filmstúdió - foglalkoztatták, többek közt külföldi filmek magyar szinkronszövegeit fogalmazta. A Párttal hamar megromlott a viszonya. Egy televíziós interjúban úgy emlékezett, hogy meggyőződése a diktatúra kiépülése nyomán megingott. Eltávolodását siettette, hogy 1948-ban kizárták a pártból, a hivatalos indoklás szerint azért, mert az ellenség egyenruháját magára öltötte. Noha később visszavették, az igazságtalannak érzett kizárás procedúrája nem múlt el nyom nélkül, kiábrándultsága megmaradt.

A televízió és Bokor Péter története szorosan összefonódik. Az 1957-ben indult Magyar Televízió (MTV) működése ugyan a rendszerváltásig erős pártirányítás és -ellenőrzés alatt állt, az 1960-as években azonban, ahogy a kultúra más területein is, a kádári politika enyhített a szorításon: ekkor, 1961-ben került Bokor is alkalmazásba. Még ebben az évben debütált filmrendezőként első önálló, egész estés dokumentumfilmjével, a második magyar hadsereg doni pusztulásáról szóló Halálkanyarral. A korábban hallgatás övezte témát feldolgozó film egy év alatt elérte a kiemelkedően magas, egymilliós nézettséget. Bokor ebben az alkotásban a hazai filmesek között elsőként a Don-kanyarban felvett archív mozgóképeket is felhasznált.

1966-ban a tévének 900 ezer, 1972-ben már két millió előfizetője volt. A pártvezetés hamar felismerte, hogy az ismeretterjesztő műsorok hatékony propagandaeszközök lehetnek: támogatták az efféle produkciókat, melyek a műsoridő csaknem egytizedét tették ki. A munkát az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztálya felügyelte, az irányelvek helyes alkalmazása a főszerkesztők feladata volt. Bokor a nevével összeforrt doumentumfilm-sorozat műfajában először 1961-ben jelentkezett önálló alkotással. Panoptikum címmel nyolcrészes sorozatot írt és rendezett a két világháború közötti magyar politikai élet kiemelkedő alakjairól, Gömbös Gyuláról, Imrédy Béláról, Bárdossy Lászlóról, Kállay Miklósról, Sztójay Döméről, Szálasi Ferencről, és másokról. Ezek a felvételek azonban nem maradtak fenn.

Leghíresebb sorozata, a Századunk 1965-ben indult a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének akkori igazgatóhelyettese, Ránki György támogatásával. Ez Magyarország 20. századi történetét ismertette és főműsoridőben sugározta a televízió. 1988-ig ötven rész készült el, melynek mintegy fele az 1944. március 19-i német megszállástól a szovjetek bevonulásáig terjedő egy évet mutatta be aprólékos részletességgel. A sorozat forgatása nem volt zökkenőmentes: 1971 és 1976 között, a sztálinista visszarendeződés idején az alkotók és a televízió vezetésének konfliktusa miatt szünetelt. Amint arról a Századunk készítőivel interjúkat készítő Bokodi-Oláh Gergely dolgozatából kiderül, az MTV akkori elnökével, Tömpe Istvánnal sem a munkatársak bérrendezését, sem a forgatókönyvet nem sikerült elfogadtatni. Ezalatt az idő alatt Bokor a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió vezetőjeként (1972-73), illetve a Mafilm rendezőjeként (1972-1986) tevékenykedett. 1974-ben Nagy Richárd került az MTV élére, ekkor indulhatott újra a munka a Századunk műhelyében. A sorozatot többnyire háborítatlanul készíthette Bokor, időnként azonban nem kerülhette ki a cenzúrát: az MTV akkori alelnöke, Vajda György még 1988-ban is átdolgoztatott részeket, mert Horthy Miklós figurájának ábrázolását nem tartotta megfelelőnek. Ránki ekkor külföldön tartózkodva nem tudott beavatkozni a műsor védelmében.

Bokor tevékenységét a politikai feltételrendszer és a technikai felszerelés minőségének közvetlen hatása mellett alapvetően két tényező befolyásolta. Egyrészt, amint az eddigiekből is látható, Bokor dokumentumfilmes munkássága nem választható el a történettudományban az 1960-as években bekövetkező változásoktól. Ránki György, Juhász Gyula és mások új kutatói szemlélettel jelentkeztek: lazítottak a közelmúlt magyar történelmének ideologikus megközelítésén, és a kor viszonyaihoz mérten tárgyilagos képet kívántak felmutatni. Bokor ugyanezt szerette volna a televízióban érvényesíteni. Nagyban támaszkodott munkája során a fennmaradt írott és képi forrásokra, a műsorok készítését gondos kutatás előzte meg. Bokor egy-egy fontos történelmi periódus képi megjelenítéséhez kitűnő érzékkel elegyítette az ún. „beszélő fejek”, vagyis a szemtanúk megszólaltatását, a dokumentum-jellegű képsorokkal, archívfilm-részletekkel és a játékfilmes elemekkel. Újszerű volt, hogy a kor még élő szereplőinek megszólaltatása mellett bizonyos történelmi szituációkat színészekkel játszatott el. Mindezt az akkor legfrissebb történelmi tudást tükröző narráció kötötte össze.

Másrészt, a hatvanas évek közepétől egyre élénkebb művészeti-tudományos viták kezdődtek a történelem filmes elbeszélésének lehetőségeiről. A filmművészetben előtérbe került ez a műfaj, és olyan legendás alkotások születtek, mint a Hideg napok Kovács Andrástól, Kósa Ferenc Tízezer nap című filmje, vagy Jancsó Miklós történelmi parabolái. Ebben a szellemi közegben született a történelmi dokumentumfilm, amely -- mint a műfaj és a történelem viszonyáról szóló disszertációjában Sárkozy Réka fogalmazott -- „a történelem kibeszélésének legszemélyesebb formájaként” jött létre. E törekvések mögött mindvégig ott munkálkodott a feltáratlan múlt nyomasztó terhe (így 1944 és a deportálások, a Rákosi-korszak és 1956 története).

A szóban elbeszélt történelem, az oral history műfaját a televíziózásban Bokor honosította meg. Az interjúkészítés során Bokor Pétert elmondása szerint mindig a megértés, az emberi cselekedetek mögött meghúzódó gondolatok, motivációk megismerése ösztönözte. Országhatárokon belül és kívül is megszólaltatta a koronatanúkat vagy akár az események közelében működő fontos mellékszereplők tucatjait. A szereplőiről szóló történeti információkat nemcsak jól ismerte, hanem egyik-másik alakját a “hivatalos” történetíráshoz képest árnyaltabban is be tudta mutatni. Az interjúkészítés fontosságának felismerése a Bokorhoz kapcsolódó legendárium szerint egy döntő epizódhoz köthető. A Századunk előkészítése folyamán felhívták a figyelmét egy hölgyre, aki 1914-ben kisgyermekként Szarajevóban élt, és szemtanúja volt Gavrilo Prinzip Ferenc Ferdinánd trónörökös elleni merényletének. Bokorban ekkor született meg a filsmerés, hogy az ilyen értékes szemtanúkat fel kellene keresni és az általuk elmondottakat valamiképpen meg is kellene az utókornak őrizni.

Ugyanakkor Bokor jól tudta azt is, hogy még az 1960-as évek oldottabb légkörében sem veszélytelen vállalkozás interjút készíteni a rendszer ellenségeinek kikiáltott személyekkel. Ehhez olyan pártfogót kellett találnia, aki az apparátusba való beágyazottsága révén védelmet biztosít számára. Visszaemlékezése szerint Kiss György osztályvezető-helyettest kereste meg, aki egyenesen a pártközpontban a fegyveres erők felügyeletét ellátó Adminisztrációs Osztály vezetőjétől kért engedélyt. Az interjúzás zöld utat kapott, ez természetesen csak a felvétel elkészítésére vonatkozott, nem az adásba kerülésre. Emellett a politikai vezetés kikötötte azt is, hogy négy személlyel nem készíthet interjút: Gerő Ernővel, Demény Pállal, Király Bélával, és Rajk Lászlónéval. Bokor Gerővel nem is kísérletezett, Péter Gáborral beszélgetett ugyan, de felvételről szó sem lehetett, Rajk Júliával viszont ismeretségük révén nem volt nehéz feladat életútinterjút készítenie, Király Bélával pedig amerikai kiutazása kapcsán nyílt lehetősége beszélgetni. Az ebből készült felvétel bemutatását még 1989-ben is betiltotta a televízió elnöke.

Kéri Kálmán vezérkari tiszt volt az első, aki a II. világháború eseményeit résztelesen elbeszélte. Mikor Kéri ráállt az interjúra, megjegyezte, Bokor azt úgysem tudja felhasználni majd. Ez irányú sejtelme nem volt alaptalan, egy-egy felvétel megjelenését nem egyszer hosszú küzdelem előzte meg. Bokor munkájában a bizalom fontosságát több visszaemlékező interjújában kiemelte. Sok meggyőzést igényelt, hogy elhiggyék az interjúalanyok, nem fogja meghamisítani az elhangzottakat és ellenük fordítani. Mindig tiszteletben tartotta azokat a nézeteket, amelyet a megkérdezettek magukénak vallottak. Úgy tartotta, a megnyilatkozó legalább annyira szellemi tulajdonosa a létrehozott alkotásnak, akárcsak ő, a rendező.

Sok történelmi személlyel Bokor készített elsőként televíziós beszélgetést. Megszólaltatta többek között Horthy István özvegyét, Lengyel Béla, Kéri Kálmán, Kádár Gyula, Utassy Lóránt katonatiszteket, továbbá Alfred Trenkert, a Gestapo egykori budapesti parancsnokát, Wilhelm Höttlt, az SS magyarországi vezetőjét, Albert Speert, Hitler fegyverkezési miniszterét, vagy Franz Novakot, Eichmann különítményének tagját. A náci Németország prominenseinek felkutatása nem kis utánajárást, kitartást igényelt. Bokor a Harmadik Birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottjához, a zsidóság deportálásában egyik fő szerepet játszó Edmund Veesenmayerhez is eljutott. Veesenmayer az első, rögzítés nélküli beszélgetés után végül ráállt volna a felvételre is, idő közbeni halála hiúsította meg az unikális videó elkészülését.

1985-ben Hanák Gáborral megalapították az Országos Széchényi Könyvtár videótárát. A Történeti Interjúk Tára több mint 400 olyan interjút őriz melyet Bokor Péter készített. Az elkészült nyersanyag sokszorosa az adásba került képsoroknak, így Bokor a magyar huszadik század történelmi forrásait nagyon fontos gyűjteménnyel egészítette ki.