A Történeti Interjúk Tára (TIT) egyszerre több feladatot lát el: 1) feldolgozza az Országos Széchényi Könyvtár részére beszolgáltatott audiovizuális kötelespéldányokat; 2) gondozza a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány hazai filmekből álló gyűjteményét; 2) a Szabad Európa Rádió magyar osztályának hangfelvételeit és írott dokumentumait őrzi; 3) rögzíti, digitalizálja és részben fel is dolgozza az öt országos magyar televízió-csatorna adásfolyamát; 4) az Országgyűlés plenáris üléseinek rögzített anyagából archivál egy példányt; illetve 5) az egyik legnagyobb magyarországi történeti interjúgyűjtemény gazdája.
A TIT eredeti magját a történeti interjúgyűjtemény alkotja. Ennek sajátossága, hogy kizárólag videófelvételekből áll, melyek egy része átiratban is tanulmányozható. Egyaránt találhatók itt életútinterjúk, illetve rövidebb megszólalások, melyek csupán egy megadott témát fednek le, s gyakran egy televízióműsor nyersanyagát képezték. Az első felvételek az 1960-as évekből származnak, amikor a történelmi ismeretterjesztő televízióműsorok és portréfilmek kezdtek népszerűvé válni Magyarországon. A TIT előtörténete elválaszthatatlan a televíziózás hőskorától, ugyanis e műsorok készítése során vetődött fel a nyersanyagok archiválásának igénye.
1963-ban indult Bokor Péter Századunk című dokumentumfilm-sorozata Ránki György történész támogatásával. A stábhoz hamarosan csatlakozott a még egyetemista Hanák Gábor is, aki később Bokor alkotótársává vált az 1989-ig futó sorozatban. A Századunk rövid időn belül rendkívül népszerűvé vált: a műsor kapcsán országszerte közönségtalálkozókat szerveztek, ahol nemcsak az értelmiség, hanem a társadalom szélesebb rétegei találkoztak megvitatni a látottakat. Ezek az események fórumot biztosítottak olyan, kvázi-politikai kérdések megvitatására, melyek a beszűkült és felügyelt nyilvánosságban nem jelenhettek meg. Maga a tévéműsor is magas nézettségét részben annak köszönhette, hogy korábban nem tárgyalt témákat vett górcső alá a magyar közelmúlt történelméből, illetve olyan kortárs tanúkat is megszólaltatott, akik nem tartoztak az államszocialista rendszer kedvezményezettjei közé. A tévéműsorba természetesen a leforgatott anyagnak csupán töredéke kerülhetett be, Bokor és Hanák azonban felismerte, hogy itt páratlanul értékes kordokumentumokról van szó, melyeket érdemes lenne az utókornak megőrizni. Ez korábban nem merült fel: akkoriban a felvett nyersanyagokra nem fordítottak számottevő figyelmet a műsorkészítők, így azok a vágás során-után elkallódtak. Ettől fogva azonban kezdett megváltozni a szemlélet, és különösen az 1970-es évek elejétől már igyekeztek a negatívról másolatot készíteni és a teljes nyersanyagot eltették. Ezek közül sok a Magyar Filmintézethez került, és a TIT megalapítása idején, 1985-től Gyürey Vera filmtörténész segítségével, aki az intézet munkatársa, majd vezetője volt, sok interjú átkerült a TIT-be.
Műsorkészítés közben már az 1960-as évek végén felmerült, hogy érdemes lenne nemcsak a sorozatok apropóján, hanem szisztematikusan is interjúzni a történelem tanúival. Ez azonban igen költségesnek mutatkozott, hiszen akkoriban filmtekercseket használtak. A 16mm-es film ugyan megfizethetőbb volt, mint a 35mm-es -- éppen ezért vált lehetővé a történelmi dokomentumfilmek kapcsán az interjúzás gyakorlata --, a filmre való rögzítés azonban így is meglehetősen drága maradt. Mindössze 10 perces filmtekercsek álltak rendelkezésre, a hosszabb beszélgetést ezért folyton meg kellett szakítani. Ráadásul a politikai döntéshozók is némi gyanúval kezelték az interjúzást: még az 1980-as években is rendszeresen bizonygatni kellett, hogy nem a politikai fellazítás szándéka áll a gyakorlat mögött. Egy idő után Bokor sugalmazására Hanák Gábor mégis lépéseket tett a tár megalapítására.
A gyűjteményezés a Magyar Televízióban kezdődött, de Hanák óvakodott annak felvetésétől, hogy itt az utókor számára történő archiválás zajlik: ehhez aligha kaphatott volna támogatást, sőt ellenhatást válthatott volna ki. A televízió pártirányítása felé csupán mint később is használható nyersanyagok felhalmozása jelenhetett meg a törekvés. 1983 azonban fordulópontot jelentett a gyűjtemény történetében. Sára Sándor Krónika című dokumentumfilmje kapcsán ugyanis, melyben Hanák is dramaturgként közreműködött, botrány robbant ki. A második világháborúban a Don-kanyarban jórészt ottveszett 2. magyar hadseregről szóló huszonöt epizódból álló sorozat a túlélőket szólaltatta meg. A filmet a pártállam politikusai provokációnak minősítették és leállíttatták vetítését. A sorozathoz készült több mint száz órányi interjú sorsa is bizonytalanná vált. Mivel a televízió gyártási folyamatának természete, a szisztematikus megőrzés szándékának hiánya és az elégtelen tárolási kapacitás együttesen eleve súlyosan veszélyeztette a felvételek fennmaradását, Hanák döntő lépésre szánta el magát, és Bokorral együtt kérelmet nyújtott be egy ún. Nemzeti Videótéka létrehozását megcélzó projekt finanszírozására.
Az irodalomtörténész Klaniczay Tibor elnökletével működő Kulturális Történelmi Emlékek Feltárása, Nyilvántartása és Kiadása Kutatási Főirány Koordinációs Tanácsa 30 ezer forintos támogatás kiutalását ajánlott fel, és a Bokor--Hanák-tervezetet a Magyar Történelmi Társulat Elnöksége elfogadta. Ez az összeg az interjúzás költségeihez képest ugyan elenyésző volt, de odaítélésével legitimációt nyert az interjúkészítés. Újabb fontos lépés volt, hogy 1985-ben Juhász Gyula történész, az OSZK Magyarságkutató Csoport akkori vezetője önálló programként építette be a részleg tevékenységébe, így intézményesen is otthonra talált a Tár.
A TIT munkatársai számára a legsürgetőbb feladatnak az anyag összegyűjtése tetszett, illetve a még élő tanúk felkutatása és új interjúk készítése. A feldolgozási munkálatok várattak magukra. Elkészült egy lista a lehetséges alanyokról: főként olyan idős emberek neve szerepelt rajta, akikről tudható volt, hogy egy jelentős történelmi eseményben érintettek voltak, a folyamatokat közelről szemlélhették. A TIT legendáriuma megőrizte Bokor Péter mondását: “Ne csak a tábornokot kérdezd meg, hanem a fegyverhordozót is, ne csak a minisztert, hanem a titkárnőt is.” Intése értelmében a főszereplőknél sokszor a háttérben állók megbízhatóbb információkat tudnak átadni, szokatlan perspektívát nyithatnak az eseményekre. A TIT honlapján található, a gyűjtemény történetét áttekintő írás szerint a listát a legnagyobb diszkrécióval kellett Hanákéknak kezelni, mert kitudódása esetén “súlyos konzekvenciákra” lehetett volna számítani.
Az indulásnál további problémát jelentett a költséges technikai felszerelés hiánya. 1986-ban a Soros Alapítvány támogatásából sikerült egy stúdiót berendezni: lényegében ez működik a mai napig, a felszerelés megújítására alig volt azóta mód. A TIT felszerelése egybeesett egy technikatörténeti változással: a filmet leváltotta a videó, U-matic, majd Beta kazettákat kezdtek használni. Ugyan ez se volt olcsó, mégis könnyebbséget jelentett, mert egy órás megszakítatlan felvételeket tudtak készíteni. Manapság a Tár egyik súlyos problémája, hogy könnyen előfordulhat: a bizonyítottan tartós rögzítési forma lejátszó hiányában nem lesz többé hozzáférhető.
A film technikatörténe jelentősen befolyásolta az interjúzás lehetőségfeltételeit. A kora Kádár-korszakban a külföldi beszerzések embargó alá estek. Az 1968-as gazdasági reform megszüntette ugyan a filmgyártás kötött valutakeretét, és elvben bármi beszerezhetővé vált külföldről, de a korszerű technika nagyon drága volt. A kamerák és a kiegészítő eszközök beszerzése lassan és nehézkesen folyt, s a technikai lemaradás Nyugat-Európához képest továbbra is fennmaradt. 1970 körül a technikai és pénzügyi adottságok a fekete-fehér 16 mm-es kamerák bevezetését tették lehetővé, amelyek Nyugat-Európában és Amerikában a II. világháború után már közhasználatba kerültek. Az interjúzáshoz leginkább ez a hangrögzítésre is alkalmas könnyű kézi kamera felelt meg: ez csökkentette a gyártási költségeket, a technikai apparátust, lehetségessé vált a párhuzamos kép- és hangrögzítés, a spontánabb, gyorsabb felvétel. A korábbiakhoz képest hosszabb, tíz perces felvételek készültek egy-egy tekercsre, de a beszélgetés folyamatát ez is rendszeresen megakasztotta. A videótechnika Magyarországon csak az 1980-as években terjedt el, melyek hosszú megszakítatlan felvételek készítésére adott lehetőséget.
A tényleges interjúzás 1987-től indult meg. Az említett kiinduló lista folyamatosan bővült, részben a beszélgetések során előkerült nevekkel: hozzájuk sokszor az interjúalanyokon keresztül jutottak el a kérdezők. Természetesen számolni kellett a nyilatkozók bizalmatlanságával is. Ez ugyan általánosan érvényes minden korra, de különösen így volt a Kádár-rendszer idején, amikor a rendszerváltozás még nem volt előrelátható. Amellett, hogy az interjúra vállalkozók biztosítékot kaptak, hogy engedélyük nélkül nem lesznek hozzáférhetők az elhangzottak, a Tárat sokáig ezért nem népszerűsítették, a kutatást nem szívesen engedélyezték. A gyűjtést és megőrzést fontosabbnak ítélték annál, hogy az anyag a kutatókon keresztül valóban formálja a történelemképet. Az 1980-as években még jogos önvédelemnek tűnhetett e gyakorlat, hiszen olyan 20. századi eseményeket és témákat dolgoztak fel, melyek a rendszerváltás előtt a hivatalos történetírásban és közbeszédben háttérbe szorultak vagy tabunak számítottak. Előszeretettel szólaltattak meg politikailag perifériára szorult vagy elhallgattatott személyeket (pl. az 1956-os forradalom aktív résztvevőit) és marginális csoportok (pl. cigány kisebbség) képviselőit. A rendszerváltozás után is ez maradt a fő tevékenységi forma, bár manapság egyre inkább törekszik a Tár a kétféle feladat együttes ellátására.
A rendszerváltozást követően a TIT helyzetét konszolidáló aktus a a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány 1991-es létrehozása volt, melyet a Magyar Külkereskedelmi Bank, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Magyar Televízió együttesen alapított. Az anyagi hátteret az MKB biztosította. Az Alapítvány azóta is a TIT legfontosabb támogatója: míg a gyűjtemény számára a helyet és a személyi állományt az OSZK adja, a technikai támogatás az Alapítványtól származik.
Az interjúzás a rendelkezésre álló források függvényében a mai napig is folyamatos. Átlagosan évi 20-30 interjú készül. Ez a szám ugyan a kerek évfordulók, emlékévek alkalmával megnő, ez azonban erősen behatárolja a feldolgozható témák körét is, hiszen csak korlátozott számú munkatárs alkalmazására van lehetőség.
A Szabad Európa Rádió (SZER) gyűjteménye 2001 őszén került a könyvtárba. Az OSZK „örökös és át nem ruházható joggal” rendelkezik a SZER magyar szerkesztőségének archívuma felett. Az 1949. május 17-én New Yorkban bejegyzett Szabad Európa Bizottság ugyanez év decemberében hozta létre rádió adóját, amely 1950. július 4 és 1993. október 31-i megszűnéséig sugározta magyar nyelvű adását a Magyar Osztály munkatársainak közreműködésével. A SZER gyűjteménye a hordozók szerint került a könyvtár egyes osztályaihoz: a mikrofilmek a Mikrofilm- és Fényképtárban, az egykori készítők kéziratos hagyatékai a Kézirattárban, a hangdokumentumok pedig a TIT-ben találhatók. Ezek között találhatjuk meg a SZER 1956-ban sugárzott felvételeit is. A szalagok a forradalmat követően először Konrad Adenauer német kancellár kérésére az NSZK-ba kerültek abból a célból, hogy megvizsgálják, elhangzott-e fegyveres ellenállásra felszólító egyértelmű felszólítás. Ezután a koblenzi Bundesarchivba szállították a 311 darab 90 perces hangszalagot, melyek prágai közvetítéssel 2001 őszén kerültek át a könyvtárba.
A gyarapításhoz járul hozzá a Diaszpóra Tanács által életre hívott Mikes Kelemen Program, amely a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az OSZK szervezésben 2014 januárjában kezdte meg munkáját. Célja a diaszpóra tárgyi örökségének Magyarországra szállítása. Az emigráció anyagát ösztöndíjas magyar fiatalok kutatják fel a helyszínen. Hét tengerentúli országban (Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Venezuela, Brazília, Argentína, Uruguay, Ausztrália) létesült gyűjtőpont, ahová a helyi magyar közösség tagjai elhelyezhetik hagyatékaikat. A könyvek, dokumentumok gyűjtése mellett az interjúkészítés is a feladatok részét képezi. A program keretében eddig mintegy 150 gyűlt össze, ezek közül azonban egyetlen egy videóinterjú, a többi digitális hangfelvétel. A felvételek életútinterjúnak nem nevezhetők, időtartamuk fél és másfél óra között van.
A folyamatosan gyarapodó Magyar Mozgóképkincs gyűjtemény is a Tárban található, ez azonban nem kötődik közvetlenül az ellenzékiséghez. Mintegy 10 000 VHS-t, és több mint 12 000 DVD-t tárolnak itt, s ide érkeznek be a kötelespéldányok is. Jelenleg az oral history interjúkról nincs online katalógus de erről a gyűjteményrészről, illetve a SZER-anyagokról és a történeti filmhíradókról van.
