Az aczéli kultúrpolitika képlékenységét mutatja, hogy a neo-avantgárd generációhoz tartozó művészek tárlata Budapest reprezentatív kiállítóterében helyet kaphatott a hetvenes évek első felétől kezdve, és a szakma egyéni kiállításokkal kanonizálta munkásságukat (Deim Pál, 1974, Bak Imre, 1977, Molnár Sándor, 1982, Nádler István, 1985). Deim Pál egyéni kiállításán legújabb, geometrikus stílusú képei és plasztikái kerültek bemutatásra (Két figurás relief, 1971, Kocka, 1972, Építészet III., 1974). A művész az 1970-es évek elejétől kezdve készített plasztikus műveket, először reliefszerű, majd egyre inkább önálló plasztikai formává váló szoborkompozíciókat.