A Kolozsvár–Kerekdombi Református Egyházközség Gyűjteményének iratai alapján a nyugatnémet Gustav Adolf Werk 1971. március 13-án felajánlott 50.000 márka ökumenikus segélyt templomépítésre (KKREL 1971/7, 28. sz. jelentés). Ez az építés folyamatában nagyon fontosnak bizonyult. Az, hogy az állam valutához juthatott az építkezés rendjén nagyon nyomos érvnek számított és nagy szerepet játszott az ímmel-ámmal kiadott építkezési engedély történetében. 1971-1976 között többnyire csak levelezés folyt az alapítvány és a kerekdombi református lelkész, Dobri János között arról, hogy mikor is veszik át ezt az összeget, ugyanakkor az egyházközségnek azt kellett válaszolnia, hogy még nem kaptak ehhez jóváhagyást. A kommunista rendszerben, „az átkosban”, bármilyen külföldről érkező pénzbeli vagy más természetű adományt, csak bukaresti „kultuszdepartamenti” engedéllyel lehetett elfogadni. A Vallásügyi Osztály (Departamentul Cultelor) 16455/1971. számú rendelete hivatkozva a 334/1971. sz. törvényrendelet 5. paragrafusának r. pontjára kimondta, hogy az egyház szervezetei által adott, vagy elfogadott ajándék, hagyományozás, csak a Kultuszdepartament jóváhagyásával történhetik. Továbbá bármilyen leltári tárgy, legyen az történelmi, művészi értékkel bíró, vagy anélkül, könyv, kézirat, hangszer, pénz, anyag, termék, függetlenül értékének nagyságától, csak a Kultuszdepartament előzetes engedélye alapján ajándékozható, vagy fogadható el (KKREL 1971/7, 1420. sz. leirat). A templomépítés mellett végül az adomány felhasználására is megadták az engedélyt. Dobri András református lelkész és Jankó Anna kántornő tudomása szerint csupán az összeg első felét utalták át hivatalosan a Román Nemzeti Banknak, a második felét már más „kapukon” keresztül jutatták el. Abban az időben az országban élő román állampolgárnak a kezébe nem kerülhetett valuta. Külföldiek kellett ezt beváltsák és így adhatták át. Miután a beváltási arány rettenetesen rossz volt, az érintettek úgy döntöttek, hogy a bejuttatott valutát a szívesen közreműködő lengyel turisták segítségével átváltják. Az így kapott sokkal nagyobb összeget sikerült aztán kellőképpen felhasználni az építkezés során. Miután nagyobb összegekről volt szó, az akkoriban körülbelül 28 tagú kerekdombi presbitérium majdnem minden tagja vállalt belőle egy részt, amelyet aztán saját nevén adományként felajánlott a templomépítéshez. Az oral history módszerével készített interjúk alapján ugyanakkor azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy a nyugatnémet adomány második felét is, hasonló módon, hivatalosan átutalták, a híveket pedig más külföldi készpénzadományok átvételére használták fel, miután a Gustav Adolf Werk adománya a templomépítéshez önmagában nem volt elég (Jankó Anna közlése; Dobri András közlése).

Az adományról Dobri János titkosszolgálati anyagai is tájékoztatnak. A megfigyelési dossziéiban található iratok alapján, 1971. március 5-én Nagy Gyula református püspököt hivatalos levélben értesítette a nyugatnémet adományozó – Dieter Knall lelkész-főtitkáron át – a pénzösszegnek a kerekdombi templom felépítésére történő elkülönítéséről, és arra kérte, hogy a kolozsvári egyházkerület nevében fogadják el az adományt. A pozitív választ, a bukaresti Vallásügyi Osztály hozzájárulása előzte meg (ACNSAS, 211500/4, 147). 1972 augusztusától a Peres Sándor ezredes vezette kolozsvári kémelhárítás is kiemelten foglalkozott az üggyel. Miután a Securitate tudomására jutott, hogy a Gustav Adolf Werk Alapítvány jelentős összeget különített el a templomépítésre, Peres már ekkor kijelentette, ahhoz, hogy birtokába jussanak a pénznek, beszélni kell a megyei kultuszmegbízott főinspektorral, „körbejárva az akció összehangolásának módozatait”. E kijelentés főleg Hoinărescu Țepeș Horia kultuszmegbízott azon későbbi kijelentésének ismeretében volt fontos, mely szerint, amíg ő Kolozsváron végzi munkáját, addig ott magyar templom vagy kápolna nem fog felépülni (ACNSAS, I211500/5, 152–153). A későbbi történések, a templomépítés, a pártállam érdekeit szem előtt tartó „összehangolás” sikerét bizonyítják.