A Cseke-Gyimesi Éva Gyűjtemény a névadó halála után jött létre, miután lánya Szigeti-Cseke Zsuzsa 2011-ben előbb édesanyja könyvtárának egy részét, majd 2013-ban kéziratos hagyatékát is átadta a kolozsvári Magyar Irodalomtudományi Intézet munkatársainak. A gyűjtemény két jól elkülöníthető részre tagolható. Az 590 kötetből álló könyvgyűjtemény szakkönyvekből áll. Összetételük alapján azokhoz a szakterületekhez és ahhoz a széles érdeklődési körhöz igazodik, amely a nyelvész, egyetemi tanár, kritikus, közíró Gyimesit jellemezte. Nagyobb részük 1989 előtti és elsősorban a magyar irodalom remekműveit, irodalomtörténeti, irodalomkritikai, esztétikai, metafizikai, erkölcstani, filozófiai, pedagógiai, teológiai és más munkákat tartalmaz. A nyolcvanas években még Magyarországról is nehéz volt szakirodalmat beszerezni. Gyimesi barátai gyakran hoztak olyan könyveket, amelyeket különben az itteniek nem vehettek volna kézbe. A könyvnek kincs értéke volt akkoriban, a könyvtárakban a friss irodalmat nem lehetett megtalálni. A könyvek akkori varázsa mára már elmúlt, de annál nagyobb az a másik: itt-ott személyes bejegyzések is találhatók ezekben a könyvekben. A gyűjtemény másik része három doboz iratanyag, amelyben magánlevelezések, kéziratok, gépiratok, újságkivágások, Gyimesi hagyatékának egyéb tárgyi részei találhatóak. Viszonylag kevés az 1989 előtti anyag, de neki nincsenek, nem is lehettek naplói, feljegyzései, miután folyton a kétszer is bekövetkező házkutatástól tartott (Cs. Gyimesi 2009).
A könyvgyűjtemény értelemszerűen tartalmazza Gyimesi szakmai munkásságát is. Láthatóvá teszi nemcsak a gondolkodó értelmiségi szellemi útját, hanem a romániai politikai élet alakulását is a nyolcvanas években. Ideálja az az értelmiségi, aki pártoktól, érdekcsoportoktól függetlenül, ám szilárd erkölcsi alapokon állva civilként fejti ki véleményét az őt körülvevő világról. A Ceaușescu-diktatúrában az ellenzéki tevékenység nagy része szóbeli és az ő egyetemi tanári tevékenységnek is a legfontosabb döntő része szóbeli. Tanári pályájának, ellenzéki tetteinek a rendszerváltásig terjedő éveit ő maga három szakaszban összegezte (Cs. Gyimesi 2009).
1. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének munkatársaként Gyimesi 1977-ben megkapta az erdélyi magyar irodalom előadását. A két világháború közötti eredeti forrásanyagok, sajtó, folyóiratok, szépirodalom tanulmányozása radikalizálta a diktatúrával szembeni hozzáállását, egy olyan időszakban, amikor a magyar nyelv és irodalomra évente felvett magyar hallgatók létszáma fokozatosan csökkent. Ez az úgynevezett „repartizálás” rendszerének egyik következménye volt, amikor az egyetemi tanulmányok végén minden romániai diplomást arra köteleztek, hogy két vagy három évig ott dolgozzon, ahová az állam küldte. Ez az etnikai hovatartozástól függetlenül minden végzősre vonatkozott, de a magyar diákokra különösen az hatott elbátortalanítóan, hogy Erdélyen kívül a Kárpátokon túli területekre kaphattak kinevezést. Ebben a kontextusban kezdett el Gyimesi mítoszoktól és ideológiai sallangoktól megtisztítva előadni, és kurzusait más fakultások magyar hallgatói is látogatni kezdték. Aktív ellenzékiségét ekkortól számítja.
2. A meghatározó fordulatot az Ellenpontok szamizdat 1982. évi megjelenéséhez köti. Amikor az egyik szerkesztő, a költő Szőcs Géza 1982 decemberében begipszelt lábbal hazakerült, Gyimesi gyűjtést indított az Írószövetség kolozsvári fiókjánál. Ezt követően, rövid időn belül, 1983 májusában a Securitate kihallgatta az Ellenpontok ügyében, és ekkor „bevallotta”, hogy egyetért a szamizdatlap tartalmával. 1983 nyarán Gyimesi útlevelet kapott Magyarországra a romániai kommunista hatóságoktól, akik azt remélték, hogy többé nem tér vissza. Ekkor férhetett hozzá a demokratikus ellenzék szamizdatjaihoz és ekkor nyílt alkalma olyan neves írókkal, mint Csurka István és Csoóri Sándor, vagy az ellenzéki csoportot támogató fontos párttagokkal találkozni, mint például Kósa Ferenc és Pozsgay Imre.
1983-ban megjelent a Teremtett világ. Rendhagyó bevezetés az irodalomba című kötete, mely a magyar nyelvterületen az irodalomelmélet csúcsát jelentette. Kollégái nyilvánosan nehezményezték a tanszéki értekezleten a könyvnek a hivatalos ideológiával összeegyeztethetetlen elvi alapjait, amely a cenzúrán átcsúszva bekerült az egyetemi bibliográfiába. A kötetet végül nem csupán Romániában, hanem Magyarországon is használni kezdték, a bölcsészképzésben és a tanártovábbképzésben egyaránt. A kitágult szakmai nyilvánosság is közrejátszhatott abban, hogy a kommunista hatóságok ellenintézkedései csupán a szakmai tevékenység nyilvános kritizálására korlátozódtak.
3. Gyimesi ellenzékisége radikalizálódását 1985-től számítja. Ekkor már kész volt a legismertebbé vált munkája a „transzszilván ideológiakritika”, a Gyöngy és homok kézirata, melynek kiadása ügyében számolt azzal, hogy nem jelentethetik meg (Cs. Gyimesi 1992). Már 1983-ban és 1984-ben is petíciókat juttatott el a Tanügyminisztériumba és a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához, tiltakozásul a hallgatók Kárpátokon túlra szóló kihelyezése ellen. Biztatására az 1985-ös végzős évfolyam, melynek felelőse volt, nem jelent meg a kihelyezés napján, és tiltakozásképpen memorandumot fogalmazott meg az ügyben. Az uszításnak minősített akciót követően, Gyimesi nem a Securitatéval, hanem az egyetem vezetőségével került szembe. Ezen túlmenően, szintén 1985-ben, férjével, Cseke Péterrel, csatlakozott a Limes körhöz, egy kis értelmiségi csoporthoz, melyet a Kriterion Kiadó szerkesztője, Molnár Gusztáv vezetett (ACNSAS I236674/1-4). A Limes kör az írásaikat elhelyezni már nem tudó, marginalizált értelmiségiek egyfajta vitaklubja volt, ösztönző közösség, az a szűk nyilvánosság, mely a minimális visszhangot biztosította. 1986-tól a romániai szerkesztőségek megtagadták Gyimesi publikálási jogát, mi több, férje, Cseke Péter irodalomtörténész könyvét, az Erdélyi Fiatalokat terjesztése előtt betiltották
E meghatározó a romániai kommunista rendszerrel szembeni nyílt ellenzéki lépés után, fokozódtak az ellene irányuló regresszív intézkedések, csakúgy mint a disszidens tevékenysége. 1986 novemberében szamizdatként megszületett a Honvágy a hazában című írása, amelyben Gyimesi az egykori hallgatóival folytatott levelezésbeli vallomásokra hivatkozott (Cs. Gyimesi 1993). 1987. február 7-én a Securitate házkutatást tartott Molnár Gusztáv bukaresti lakásán. Ezt követően, a Kolozs megyei Securitate és az RKP Kolozs Megyei Bizottságának utasításai alapján, a BBTE Rektorátusa lépett fel megfélemlítéséért, hogy a lehetséges külföldi visszhangokat elkerülve, Gyimesi kritikus magatartását egyetemi fegyelmi üggyé degradálja. 1988. március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon, Gyimesi memorandumot intézett Viorica Neculau tanügyminiszter-helyetteshez, azzal a céllal, hogy megszerezze támogatását az egyetemi hallgatók kihelyezésének igazságosabb, méltányosabb rendezéséért. A levél elhangzott a Szabad Európa Rádióban is.
1988 tavaszán Ivan Chelu báb- és képzőművész, prózaíróval közösen tiltakozott a falurombolás ellen. Egy bejegyzetlen írógépen kétnyelvű (Fraților – Testvérek kezdetű) felhívást fogalmazott meg, melyet mintegy 100 példányban sokszorosított. Chelu a kolozsvári piaccsarnok legfelső szintjéről „engedte le” a kétnyelvű szórólapokat, fényes nappal, a nyüzsgő tömegre. A manifesztum egyetlen példánya később a Kiáltó Szó című szamizdatban is megjelent. A következő esemény az 1988 júliusában Magyarországon publikált Levél egy erdélyi menekülthöz című írása, amellyel szaporította az ellene felhozott vádak sorozatát, hiszen a romániai emberi jogok megsértését több vonatkozásban emlegette. Az 1988. július 26-án tartott fegyelmi gyűlésen, az egyetemi Szenátus Végrehajtó Bizottsága Gyimesit utolsó figyelmeztetésben részesítette és rendelkezett arról, hogy egy háromtagú bizottság vizsgálja felül oktatói magatartását és szakmai tevékenységét, majd a döntéshozatalig további egyetemi státusát felfüggesztette. A felfüggesztést követően megszervezték a kari kollégák kollektív, ám névtelen tájékoztatását a megyei párttitkárhoz, majd ennél magasabb szervekhez (minisztérium, párt, belügy) is, követelve a renitens, oktatói státusához méltatlan kolléganő eltávolítását az egyetemről. Ezeknek a memorandumoknak mind a keltezése, mind az aláírása hiányzik. Ugyanekkor, szeptember 12-én, a kolozsvári magyar értelmiség írásban tiltakozott az egyetem rektoránál Gyimesi zaklatása ellen. A memorandumot heten írták alá: Kántor Lajos, Szilágyi Júlia, Lászlóffy Aladár, Szilágyi István, Szabó Gyula, Fodor Sándor és Balogh Edgár. Végül az ügyét kivizsgáló háromtagú bizottság a javára döntött és Gyimesi megmaradhatott egyetemi oktatói státusában.
A kommunista diktatúra utolsó éveiben, Gyimesi közelebb került a jól ismert disszidenshez, a kolozsvári Doina Corneahoz. 1988 őszén Gyimesi, Ivan Chelu, Marius Tabacu és Kós Enikő felkeresték otthonában Corneát, hogy kifejezzék szolidaritásukat magányos küzdelmével. Gyimesi ekkor – felfüggesztett oktatói státusa miatt – a Cornea kezdeményezte falurombolás elleni tiltakozást nem írta alá. November 1-jén újra találkozott Corneával a házsongárdi temetőben. Az aznap született írását (Fohász a Házsongárdban) később beolvasták a Kossuth Rádióban. A közös találkozások ezután megszaporodtak. Majd miután Corneát házi őrizetre kényszerítették, a kapcsolatot Vasilescu Gheorghe ügyvéd tette lehetővé. Ez elsősorban arra szolgált, hogy Gyimesi segítse a román ellenzékit külföldi gyógyszerek beszerzésével, élelemmel, üzenetek kijuttatásával és bátorítással. Ennek következményeként 1989. június 20-án újabb házkutatásra került sor. A gazdasági rendőrség a lakásban ezúttal „lopott vajat” keresett és napokig faggatózott a Corneának ezúttal sikertelenül küldött élelmiszer eredete felöl, mely jó része holland adományokból és ez esetben Tőkés Istvántól és családjától származott. Nem sokkal a kihallgatások után, a Szabad Európa Rádió (SZER) mindkét nyelven beolvasta Gyimesi Corneához intézett 1989. március 11-ei levelét. Ennek következményeként, Gyimesi több magyar nyelvű fenyegető levelet kapott, amelyben árulónak nevezték, mert szövetkezett Doina Corneával. Többen próbálták „jó irányba” befolyásolni, azzal érvelve, hogy ez nem használ a magyar ügynek, sőt egyenesen a BBTE magyar tanszékének létét veszélyezteti. Cornea válaszát szintén beolvasták a SZER román adásában, majd megjelent a müncheni Dialog című lapban is. Hogy megmagyarázza vonakodását a közös ellenzéki platform kialakításától, Cornea elmagyarázta, hogy a románok között a romániai magyarokat meggyőződéses kommunistáknak tartják, akik felelősek a romániai sztálinista diktatúra létrejöttéért. E levél mellett azonban született egy kommentár is, amelyben Nestor Ratesh, az akkori nyugati román ellenzék egyik legtekintélyesebb képviselője, szóvá tette a kollektív megbélyegzés helytelen voltát. A romániai kommunista hatóságok is mindent megtettek azért, hogy a közvéleménnyel elhitessék: a magyar Gyimesi és a román nemzeti értékek megtestesítője, Doina Cornea, két olyan külön világ, amelyek között nem lehet átjárás vagy politikai közös nevező (ACNSAS, I017980, 1-6). Cseke-Gyimesi Éva kommunistaellenes tevékenységének utolsó fejezetére 1989 őszén került sor, amikor Kolozsváron aláírásokat gyűjtöttek a Tőkés László temesvári lelkész iránti szolidaritás kifejezéseképpen. A tiltakozást 17 magyar értelmiségi írta alá, köztük Gyimesi is. Ezért 1989 novemberében, újra behívatták a rektori hivatalba, hogy figyelmeztessék. Tevékenységét a titkos rendőrség szorosan nyomon követte a romániai kommunista rendszer bukásáig (ACNSAS, I0235144/2, Cs. Gyimesi 2009).
A fentiek figyelembevételével a 2011-ben és 2013-ban adományozott Gyimesi gyűjtemény anyagai az 1989 előtti időszak szellemi tevékenységének óriási szimbolikus értékkel rendelkező bizonyságai, mely azonban nehezen érthető azok számára, akik nem éltek a diktatúra idején. „Sokan megnézik könyvespolcát, hogy ott van, de szakmai szempontból ma már nem annyira izgalmasak ezek a polcok, mint az én diákkoromban voltak, amikor a hozzánk beszivárgott szakirodalom nála elérhető volt és sehol máshol” – mondta Berszán István a 2017. március 27-ei interjúban. „Egyrészt az eltelt évek, másrészt a sokkal szabadabb hozzáférés irodalomtudományi szempontból nem teszi annyira jelentőssé. Ha ez a nyolcvanas években kerülhetett volna ilyen külön polcokra, mielőtt a Securitate jött volna, sokan jöttek volna szakmai értékéért is. Ma kézbe vesznek egy-egy kötetet, bólogatnak a címek láttán, részben azért, mert emlékeznek az otthoni polcon a kötetekre, vagy kölcsönzéskor. Nincs ismeret arról, ha a kötetekre valamilyen feldolgozó szakmai érdeklődésű szándék jelentkezett volna.” – zárta szavait Berszán István.
„A szellemi hagyatéka fontosabb, mint ami kézzel foghatóan hátramaradt” – állítja Berszán. A 2011-ben megjelent Újrateremtett világok. Írások Cs. Gyimesi Éva emlékére című kötetet köszöntő kötetnek szánták, de búcsúzó kötet lett belőle (Balogh F. et al, 2011), miután 2011. május 23-án öngyilkos lett. A barátai és tanítványai, aki ebben a kötetben tanulmányokat közölnek, arról adnak számot, hogy hol tart az a projekt, amit Gyimesivel kezdtek el, vagy vele párhuzamosan folytattak. A körülbelül 40 tanulmányból nagyon szépen látszanak a szellemi-szakmai kapcsolatok, nemcsak a nevekben, hanem a gondolatokban is. A tanulmányokat általában az irodalomelmélet és az irodalomtörténet szakemberei írták, akik diákjai voltak. Hozzájárulásaik megmagyarázzák, hogyan vitték tovább azt a tudást, amit tőle közvetlenül diákként, szakmabeliként tanultak. Balázs Imre József véleménye alapján vannak olyan jelenlegi kutatások, amelyek kapcsolódnak Gyimesi gondolatmeneteihez, de ezek a kutatások nem elsősorban az adományozott gyűjteményre, hanem az egész szellemi teljesítményére irányulnak.
