Méhes Lóránt, vagy ahogy mindenki szólítja, Zuzu, a hetvenes évek elején, a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskola végzős hallgatójaként kapcsolódott be az először a Kárpátia étteremben, majd később a Fiatal Művészek Klubjában törzshelyre talált budapesti alternatív művészeti színtér életébe. Barátaival együtt napi szinten látogatta ezeket a helyeket, ahol egyetemisták, fiatal írók, költők, képzőművészek, filmrendezők, zenészek voltak a törzsvendégek.
Zuzut érdekelni kezdték a környezetét megörökítő fotók, festményei is gyakran készültek fénykép alapján. Az évek során számottevő kép gyűlt fel nála a baráti társaságról. A történet előzménye, hogy édesapja repülőgépen szolgált honvédként, hadi célból légifelvételeket készített, ezalatt elsajátította a professzionális gépek kezelését. Később, munkatáborból való visszatérte után lett saját gépe is, amit gyakran használt, az elkészült fotókat pedig albumokba rendezte.
A váláskor azonban megbontotta az albumokat, elvitte a képek felét (ezek nem is lettek meg). Zuzu később az édesanyjánál maradt képeket újrarendezte. Ezáltal ez az album is belekerült a gyűjteménybe, ahhoz szervesen illeszkedve az ő összeállításainak időbeli kiterjesztése lett, teljessé téve az albumok sora alapján összeálló életrajzi vonulatot.
Eleinte egy dobozban tartotta a képeket, és csak a nyolcvanas évek során kezdte albumba foglalni őket. Az időrend volt az elsődleges rendezőelv, de a összeállítás alapja végül a képek egymáshoz való viszonya lett (az elrendezés is befolyásolja a sorrendet, és egy oldalon szinte mindig több kép van). Eleinte különböző eredetű, hozzákerülő képekkel dolgozott, egy idő után azonban már többnyire a maga készítette fotókra támaszkodott.
Az albumok időrendje követi Zuzu életrajzának eseményeit és helyszíneit. Van például egy középiskolás album (a „Kisképző” időszaka), de ugyanígy rendeződtek el egy későbbi római ösztöndíj időszakában készült, vagy egy indiai utazás során keletkezett fotók is. Sok a visszatérő szereplő, például Méhes Marietta, az első feleség, későbbi énekesnő és filmszínész, vagy Baksa-Soós János, a közeli barát, kolléga és kamaszkori példakép, de mások mellett többször feltűnik a filmrendező Bódy Gábor, vagy a már egy generációval fiatalabb, a nyolcvanas évek derekán megtért rock and roll énekes, Pajor Tamás és színész-zenész kompániája, köztük az életművész Zsiráf, a fiatalabb kora ellenére is közeli barát.
Az albumok rendezettsége első pillantásra szembeötlő, határozott kézzel komponált összeállítások. A képek ritmusa, a motívumok egymáshoz való viszonya szerkesztett struktúra benyomását kelti. A fotók sorozata gyakran mesél történeteket. Sok olyan kép is van, amelyen a szereplők és a háttér össze van montírozva, de nem önkényesen, inkább sűrítésként, hogy a helyszín és a protagonisták egy képen belül mutassák a pillanatra jellemző arcukat. Minden képet felhasznált, nem nagyon dobott ki egyet sem.
Bár a megkomponáltság ilyen foka ezt is lehetővé tenné, Zuzu nem sorolja ezeket az összeállításokat a művei közé, inkább háttéranyagnak tekinti őket. Ugyanakkor gyakran választ ki közülük egy-egy képet, amit azután aprólékos műgonddal, biztos kézzel megfest nagy méretben. Ilyen módon a társasági albumok tartalma egyszerre tekinthető vizuális biográfiának és a művekhez készülő tanulmányoknak. Gondolt arra is, hogy párhuzamosan írt naplójával hozza össze őket, de annak még nincsenek megírva a korai részei.
Az albumokat lapozgatva az alternatív szellemiségű művésztársaság hétköznapjaiba és ünnepeibe egyaránt betekintést nyer a látogató, a társasági élet helyszíneinek (presszók, kocsmák, házibulik, galériák, múzeumok, művelődési házak) világába. Az összeállítás Zuzu művészi tevékenységével párhuzamosan demonstrálja, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek nyomasztó világában Magyarországon lehetett szabadon és könnyedén is élni.
