COURAGE

gyűjtemények hálózata

Kőszeg Ferenc (1939-) író, szerkesztő, emberi jogi aktivista, politikus.

Budapesten született, szülei egyetlen gyermekeként. Édesapja Kőszeg Ferenc fogorvos, 1943-ban munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunióban. Édesanyja, Eidus Lívia szintén fogorvos volt. Feleségétől: Fekete Éva szerkesztőtől (1944-1997) három gyermekük született: Fanni (1975), Áron (1976) és Sára (1977).

1957-ben érettségizett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumában. Még ugyanezen évben felvételt nyert a pesti bölcsész kar latin-magyar szakára. 1956. november-decemberben röpcédulákat terjesztett, ezért 1957. októberében letartóztatták, két hónapot vizsgálati fogságban töltött. Szabadulása után már véget ért az egyetemeken a tisztogatási hullám, így folytathatta tanulmányait, és 1962-ben latin-magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.

1963-tól 1975-ig a Szépirodalmi, 1975-től 1980-ig az Európa Könyvkiadó szerkesztője. Az 1960-as években irodalmi kritikákat írt, angolból, németből fordított. 1970-től mind szorosabb kapcsolatba került az akkor formálódó demokratikus ellenzékkel. Miután aláírta a szolidaritási nyilatkozatot a Charta '77 csehszlovák mozgalom bebörtönzött tagjaival, kiadói állását elveszítette. 1980-1981-ben szabadúszóként fordításokat vállalt. 1982-től három évig könyvesbolti eladó volt, majd 1985-tól 1989-ig nyelvtanár. Közben vendégkutatóként 1985-1986-ban pár hónapot az Egyesült Államokban töltött; hazatérve megfosztották útlevelétől.

A Beszélő 1981. évi megindításától a lap alapító munkatársa. Részt vett a Szegényeket Támogató Alap munkájában, a „Feketében” című jótékony célú, kortárs irodalmi és képzőművészeti antológia kiadásában. 1988-ban a Független Jogvédő Szolgálat, 1989-ben a Magyar Helsinki Bizottság egyik alapítója volt. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének is alapító tagja lett. 1988. novembertől 1990. decemberig a párt országos ügyvivői testületébe, 1991-1992-ben az országos tanács elnökségébe választották. 1990-től négy éven át a legális hetilappá alakult Beszélő főszerkesztője volt.

Az 1990. évi képviselő-választáson az SZDSZ színeiben mandátumát szerzett. 1990-től a titkosszolgálatok parlamenti felügyeletét ellátó Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, a frakció rendőrségi szóvivője. Az 1994-ben az SZDSZ országos listáján ismét képviselővé választották; 1995-től 1998-ig a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke volt. 1994-től az újjáéledt Magyar Helsinki Bizottság intézőbizottságának vezetője, 1999-től elnöke lett. Az 1998-as képviselő-választásokon már nem indult, s 1999-ben a tagságáról is lemondott az SZDSZ Országos Tanácsában. A Magyar Helsinki Bizottság feladatát a menekültek, a menedékkérők s a fogvatartottak jogvédelmében látta, rendszeres látogatásai során azt vizsgálva, hogy a menedékkérők úgynevezett ’közösségi szállásain’, a büntetés-végrehajtási intézetekben és a rendőrségi fogdákban a hatóságok mennyire tartják tiszteletben a fogvatartottak hazai törvények és a nemzetközi egyezmények szavatolta jogait, az észlelt visszásságokról az érintett állami szerveket és a nyilvánosságot rendszeresen tájékoztatva. 

Kőszeg a jogvédő szervezettől 2007-ben vonult nyugdíjba. Közéleti aktivitása fókuszában az emberi jogok védelme, a cenzúra elleni harc, majd a rendszerváltástól a pártállami iratok teljes nyilvánosságának követelése állt. Íróként, közíróként egyéni hangú, polémikus és öniróniától sem mentes cikkei, esszéi és emlékiratai érdemelnek külön is említést. (Lehetőségek kényszere; Publicisztikai írások, cikkek, Bp. 2000; K. történetei; Magvető, Bp., 2009; Múltunk vége Esszék, tárcák, Bp., 2011.)

Kaczmarek was an initiator of the Poznan Anarchist Library. For several years he collected items, organised the archive and acted as a librarian. An electrician by profession, he made a living working in Poznan’s housing associations, while voluntarily co-running the library in Rozbrat. While co-creating the library, Kaczmarek started library studies, which enables him to create a professional archive documentanig the anarchist movement – gathered in folders and organised in catalogues by subject and time.   

Simultaneously, Kaczmarek was involved in publishing in the Anarchistyczna Oficyna Wydawnicza Nabat (a publishing house). After two years (1997-1999) Nabat ceased to function and its texts were taken over by another publishing house: Oficyna Wydawnicza Bractwa Trojka. Some books and brochures Kaczmarek published also as a Pubslihing House of Poznan Anarchist Library. Within this initiative he edited the „Bulletin of Poznan Anarchist Library”, to which he also contributed as a main author. After the “Bulletin” had been changed into the “Anarchistic Review” in 2007, Kaczmarek entered its editing board; he also wrote numerous articles on the anarchist movement. He continued the publishing activity within Bractwo Trojka where he elaborated several issues. With time, Kaczmarek withdrew from being an active member of the anarchist movement – both for ideological and personal reasons; since a few years he has not engaged in the library’s and publishing house’s activities.

Mikhail [Moisei] Naumovich Kalik (b. 29 January 1927, Arkhangel’sk, Russia – d. 31 March 2017, Jerusalem, Israel) was a Soviet director and screenwriter of Jewish background, based in Moscow and Chișinău, where he worked at the Moldova Film-Studio. In 1949, Kalik enrolled in Grigorii Aleksandrov’s directing workshop at the Soviet State Film School VGIK. Two years later, he and four fellow students were arrested and accused of of “Jewish bourgeois nationalism” and of “planning anti-Soviet terrorist acts.” Kalik was sentenced to ten years of hard labour according to article 58-17 of the Penal Code of the RSFSR (production and dissemination of counter-revolutionary literature). He was sent to a GULAG concentration camp in the Far North. Rehabilitated in 1954 and readmitted as a third-year student to the VGIK, Kalik was able to continue his studies with Sergei Iutkevich, graduating in 1958. Kalik’s debut was Ataman Kodr (The Forest Outlaw Chieftain, 1958), co-directed with Boris Rytsarev after Ol’ga Ulitskaia had abandoned the project), produced by Moldova-Film Studio. A fast-paced, action-filled historical adventure, it romanticises Moldavian Robin-Hood-like outlaws. At the Moscow Gor’kii Studio for Children’s and Youth Films, Kalik then co-directed Iunost’ nashikh ottsov (The Youth of Our Fathers, 1959, with Rytsarev), a Civil War drama adapted from Aleksandr Fadeev’s pro-Bolshevik novel Razgrom (The Rout, 1927). With the independently directed Kolybel’naia (Lullaby, 1960) Kalik found his own theme and style, focusing on children whose innate goodness and openness to the world defines the film’s ethical perspective. Consisting of several novellas, Lullaby tells the story of a girl who is orphaned in World War II yet ultimately finds her father. Kalik’s best-known film is Chelovek idet za solntsem / Omul merge după soare (Man Follows the Sun, 1961), from a screenplay by Valeriu Gajiu, about a six-year-old boy who in one single day experiences numerous facets of life, from friendliness and help to heartlessness and rejection. “Sandu discovers a world full of natural light, towards which people gravitate as naturally as sunflowers turn their heads to follow the sun” (Josephine Woll). However, one brief erotic episode caused the indignation of Nikita Khrushchev and led to administrative measures against Kalik. At Mosfilm Studio, he directed Do svidaniia, mal’chiki! (Good-bye, Boys!, 1964), a poetic story of three friends in a port town during the 1930s; the film benefits particularly from Levan Paatashvili’s magnificent black-and-white imagery. Liubit’ (To Love, 1968), made at Moldova-Film, consists of four shorts adapted from stories by different writers, exploring the nature of affection and mixing fictional and documentary scenes. The film was censored, released in a limited number of copies, withdrawn from distribution in the summer of 1969, and restored by the director in 1990. Tsena (The Price, 1969, TV, first broadcast in 1989), adapted from an Arthur Miller play about two alienated brothers, was Kalik’s last Soviet film. He emigrated in 1971, after which his name was eliminated from all Soviet publications. In Israel, Kalik made one feature film, Shlosha V’achat (Three and One, 1974), and worked as a teacher. In 1991, Kalik came back to Russia for a short period and directed I vozvrashchaetsia veter… (And the Wind Returns…), a meditation about his turbulent life and artistic accomplishments, including fictionalised episodes and scenes from his earlier films. He died in Jerusalem in March 2017. 

Milena Kalinovská is an art theoretician and former director of the Collection of Modern and Contemporary Art at the National Gallery in Prague (2015-2018). She emigrated from Czechoslovakia in 1970, then she studied in the United Kingdom and in Canada. Until 2015, she worked in the United States as a director of collections and curator.

Mart Kalm (b. 1961) is an Estonian art historian. He gained his PhD in 1998 from the Estonian Academy of Art, where he defended his dissertation ‘The Formation of the Architectural Culture in Estonia in 1918–1940’, and has been the rector of the institution since 2015. He has worked there in several positions over the years since 1992.

Kalm studied art history at the Tartu State University in 1979–1984, and was an active member of the Noor-Tartu (Young-Tartu) student movement. He is one of owners of the movement’s collection today.