A nyolcvanas évek fordulóján olyan zenekarok tűntek fel a magyar könnyűzenei életben, akik egyáltalán nem vették figyelembe a popszakmában uralkodó status quót. Alulról szerveződő új hullámot képviseltek, ami egyrészt elementáris zenei forrásokhoz való visszatérést, másrészt költői szempontból megemelt szövegvilágot jelentett. Hamarosan népszerűek lettek a városi fiatalok körében, ugyanakkor stratégiailag marginalizálták őket a korszak nyilvánosságának monopolizált médiumai, a televízió, a rádió és a lemezgyár.
Ebben a helyzetben meglepetésként hatott, hogy az új hullámos zenekarok egyike, a Bizottság együttes 1983-ban nagylemezt adhatott ki. A történet egy anekdotikus mozzanattal indult. Egy rádióriporter interjú közben megkérdezte az egyik lemezgyári illetékest, hogy miért nem adnak ki lemezt ezeknek a népszerű új hullámos együtteseknek, mire az illető rutinosan azt válaszolta, hogy már tárgyalnak egy lemezről Wahornnal a Bizottságból. Ez ugyan még nem volt igaz, ám Wahorn véletlenül épp hallotta az adást és megkereste az illetékest, hogy valóra válthassák a dolgot.
Egy idő után megegyeztek abban, hogy kiadhatnak egy koncertlemezt azzal a feltétellel, hogy a zenekar nevet változtat (a hivatal szerint félreérthető Bizottságról az Einsteinre utaló A. E. Bizottságra). Az album megjelent, majd napok alatt el is fogyott a boltokból. Azonban ez csak 14.000 eladott példányt jelentett, mert mindössze ekkora szériában adták ki. Ezek után ugyanis azzal lehetett érvelni, hogy nem elég népszerű, mindössze rétegzene, hiszen csak ilyen keveset adtak el belőle (a magas eladási számok után járó „aranylemez” akkoriban 100.000 eladott példányt jelentett, ma ez a szám sokkal kisebb).
A lemez mégis megjelent, és megőrizte az utókor számára a Bizottság együttes teljesítményének számos karakterisztikumát: a korszellemhez illő szürrealista szövegvilág, ami azonban ma is poétikusan hat; a vicces, improvizált párbeszédek az egyes számok között; a részben zenészeknek, részben képzőművészeknek köszönhető sajátos hangzás (mint a női dobos jellegzetes felütései, a gitáros összetéveszthetetlen riffjei, a keletnémet orgona éles hangja stb.); a bátor utómunka (itt érdemes megjegyezni, hogy a Bestia című dal szövegébe belenyúltak a cenzorok: a “szükségállapot” szó ki lett sípoltatva).
A limitált példányszám ellenére hatásos bemutatkozó album lett (egy évvel később kiadtak még 10.000 példányt), amely rendszeresen szerepel a minden idők legjobb magyar lemezeit számba vevő listákon.
