A Rottenbiller utcai könyvtár zenei gyűjteményének léte látszólag egy paradoxont rejt magában: a hivatalos kultúrpolitika meghatározása szerint a szocialista rendszerrel és elvekkel szemben álló gondolatokat közvetítő kulturális tartalmakat egy államilag fenntartott közintézmény gyűjtötte és őrizte meg. Azonban ez a jelenség nem volt egyedi a korszakban. Ahogyan az alternatív színházi társulatok egy részét a Hazafias Népfront művelődésházaiban; a közelmúlt tabusított eseményeit átélő szemtanúk hallgatását megtörő interjús projekteket állami intézményekbe tagolva; az olykor ellenzéki személyiségeket megszólaltató, rendszerkritikus témákat felvető politikai vitákat a KISZ égisze alatt találjuk meg, miért is ne bukkanhatnánk egy rock-jazz-alternatív lemezekből álló kollekcióra az egyik fővárosi könyvtárban?
Magyarország első hivatalos populáris zenei állományát két zenekedvelő könyvtáros, Kály-Kullai Károly és Hont Péter engedély nélkül megkezdett gyűjtőtevékenysége alapozta meg. A hanglemezek beszerzése 1976-ban indult. Hont Péter egy vele készített interjúban elmondja, az idegennyelvű felvételek vásárlását a nyelvtanulás megkönnyítésére hivatkozva próbálták a könyvtárvezetés szűrőjén átpréselni. Eleinte meg akarták tiltani ezt a fajta tevékenységüket, de ők kihasználták azt a könyvtári szabályozást, mi szerint, ha egy állományrész átlépte a gyűjtemény valahányad részét, akkor nem lehetett felszámolni, mert már önálló gyűjteménynek minősült. Ezt tudatosan át is lépték. A zenei kollekcióhoz való ellenszenves viszony a nyolcvanas évek közepén valamelyest enyhült, de az illetékesek dilemmája a helyes hozzáállást illetően egészen a rendszerváltásig érzékelhető maradt, még ha az aggályokat a másolásokból származó bevétel nagyban csillapította is.
A beszerzés a lehetőségek megszabta módokon, utakon, a zenerajongók körében ismert csatornákon, kapcsolatokon, módszereken keresztül zajlott. Kezdetben a Múzeum körúti és a Rózsavölgyi antikváriumokban, a ’80-as évek közepétől a megnyíló magán üzletekben, a Lemezkuckóban, a Stereo Shopban, a Fonográfban vásárolták a lemezeket. Emellett Hont Péter rock, punk, alternatív, jazz zenét hozott haza egy nyugat-berlini bolhapiacról. A kortárs magyar alternatív zenei termést, így a Trabant, a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó és a többi együttes számait, a ’60-’70-es évek underground felvételeit a Kex, a Syrius előadásában leginkább „cserekereskedelem” útján szerezték be. Kialakult az a rendszer, hogy a könyvtárlátogató a kért felvétel másolata ellenében a könyvtárnak másolás céljából átadta az állományból még hiányzó, saját lemezeit.
A nyolcvanas évek közepén érezhető volt a nem papíralapú dokumentumok könyvtári létjogosultságának nagyobb elfogadása, amelyeket egyre inkább az állomány hagyományos részeivel egyenrangúként kezeltek. Emellett a nem klasszikus zene irányában történő nyitásnak; a kínálat, a szolgáltatás kereslethez való igazításának; a helyben használat felől a kölcsönzés felé való elmozdulásnak is az időszaka volt ez. Ennek gyökerei az angolszász közkönyvtár közhasznúságára, szociális funkciójára fókuszáló irányzatban lelhetők fel.
Hont Péter szerint a gyűjtemény ellenkulturális jelentősége abban rejlik, hogy demokratizálta az addig mainstreamen, azaz az állam által támogatotton túli tartalomhoz való hozzáférést. Hont így fogalmazza ezt meg: „Tudnunk kell róla: ez a gyűjtemény volt az első olyan nyilvános budapesti közgyűjtemény, amelyben az idelátogatók hozzáférhettek olyan »populáris« zenei felvételekhez, amelyek az 1990 előtti politikai vezetés által felállított 3T rendszeren belül (tiltás, tűrés, támogatás) az első két kategóriába tartoztak, azaz, vagy nem támogatták, vagy kifejezetten tiltották terjesztését. Mégis a könyvtári szolgáltatáson belül »polgárjogot« nyertek.”
Kály-Kullai akkoriban nem tekintett tevékenységükre kulturális ellenállásként. A könyvtár közösségi ereje szerinte abban rejlett, hogy könyvtárosok és olvasók ugyanazt a kultúrát szerették és ismerték, ami az alapításkor még ellenkultúrának számított, majd tulajdonképpen kultúra lett, onnantól kezdve, hogy a gyűjtemény a zenei könyvtáros közösségnek is fontossá vált, sőt mintául szolgált további zenei gyűjtemények (például az újpesti fiókkönyvtár jazz-gyűjteményének) létrehozásában.
A gyűjtemény létrehozása és folyamatos, a megjelenéseket naprakészen követő gyarapítása nagyban hozzájárult a populáris zenei kultúra legitimációjához. Sokat segített a nem kellően szabályozott piaci tér megléte. E piaci rés felismerése és kihasználása tette lehetővé a hanganyagok másolását és a kalózfelvételek, bootlegek állományba vételét. Ilyenfajta másolási tevékenységet egyébként más könyvtár is végzett. A közintézmény nemcsak gyűjteni kezdte, de hivatalosan katalogizálta is az addig nehezen hozzáférhető, ezért is az underground és az ellenkulturális kategóriákba sorolható tételeket, amelyek kölcsönözhetővé, hallgathatóvá váltak a nyilvánosság számára. Megnőtt az állomány, megnőtt az érdeklődők száma is. Nemcsak a populáris zene kurrens felvételi lettek sokszínűbbek, hanem a könyvtár látogatói közönsége is olyan zenekedvelő rétegekkel gazdagodott, akik korábban nem voltak e térben jelen. Emellett a zenészek közül is többen a Rottenbiller utca felé kanyarodtak egy-egy ritkaság kedvéért.
A gyűjtemény történetéhez szorosan hozzátartozik a technikai felvevő, lejátszó és másoló berendezéseknek is a számbavétele, hiszen ezekkel valósulhatott meg a gyűjtemény gyarapodása, a nyilvános hozzáférés biztosítása és az anyagi függetlenedés. A Sziget Klubban folyó munka kapcsán Kály-Kullai Károly a Soros Alapítványtól igényelt támogatást, az összegből korszerűsíteni tudták a rögzítéshez, másoláshoz és lejátszáshoz használt technikát. Kaptak a KISZ-től is némi támogatást, de sokkal jelentősebb bevétel származott a hangzó dokumentumok kölcsönzéséből és másolásából. Ez a forrás az állomány további gyarapítását tette lehetővé, a könyvtár e téren gyakorlatilag önfenntartóvá vált. Ami a technikai felszerelést illeti, a könyvtár állományába tartozott a másoláshoz használt Nakamichi kazettás magnó, amelyet a Belgrád rakparton szereztek be a hifi-áruházban. Az első CD-t 1985 körül vásárolták, három CD-lejátszójuk volt. 1987 körül egy diktafont és egy videokamerát vásároltak, amivel felvették többek között a budapesti hajléktalantüntetést, valamint a VHK Fiatal Művészek Klubjában rendezett koncertjét.
Mindemellett a könyvtár zenei gyűjteményhez szorosan kötődött a szenvedélybetegekkel való foglalkozás. A drámapedagógiát is végzett Kály-Kullai Sziget Klub néven a zenében rejlő lehetőségeket is kiaknázva igyekezett a függők problémáit a felszínre hozni. A ma – Sziget Droginformációs Alapítvány néven – is létező szolgáltatás annyira újszerű volt ekkoriban, hogy elmondhatjuk, a deviánsnak titulált személyek az országban intézményesített formában először itt kaptak támogatást. A csoportos foglalkozásoknak a zenehallgatás is része volt: „Érkezéskor olyan zene szólt, amit a páciensek választottak, majd a zenehallgatást beszélgetés követte, a személyes problémák feltárása, az aktuális helyzet értelmezése.” Magyarország első alacsonyküszöbű intézménye alulról szerveződött, akárcsak a zenei gyűjtemény. A szenvedélybetegek számára létrehozott intézmény ötlete Kály-Kullai korábbi kutatásaiból nyerhetett inspirációt, melyet a Tömegkommunikációs Központban végzett és melynek keretében kábítószerfüggőkkel készített anonim interjúkat. A Rottenbiller utcai kezdeményezés híre az egykori interjúalanyokhoz is eljutott
Tovább színesítette a könyvtár közösségi szolgáltatásait a zárás utáni társasjátékozás, ahol a Hont Péter köré szerveződő baráti körök olyan, itthon nehezen beszerezhető társasjátékokkal játszottak, mint a Rizikó vagy a Diplomacy, amelyeket a könyvtáros külkereskedő barátja hozott be Svédországból. Előadásokat szerveztek a kábítószer-használatról, zenéről, de a rendszerváltás környékén a formálódó pártcsoportok is helyre leltek itt tanácskozásaikhoz.
A Rottenbiller utcai zenei gyűjteményről azonban ma már csak múlt időben beszélhetünk. A sokszínű és unikális állomány mára eltűnt, csak töredéke maradt fenn. A bakelitlemezetek a vezetés eladatta a 2000-es években (ötven forintos egységáron), a kazetták tönkre mentek a raktárban vagy magánkézbe vándoroltak. Az egykori CD-állományt ma az újpesti Király utcai könyvtárban őrzik.
