A göteborgi gyűjteményben is megtalálható felhívás a hivatalos címzetteken kívül a „második nyilvánosság” előtt a kádári Magyarország legtekintélyesebb szamizdat folyóiratában a Beszélő 1982. december 5-6. számának „Hírek” rovatában „Rendőri zaklatások Erdélyben – magyarországi tiltakozás” címmel látott napvilágot (Beszélő 5-6 1982). A folyóirat, ugyanebben a számban, az Ellenpontok 8. számát – a madridi konferenciának is megküldött Memorandumot és Programjavaslatot – is leközölte, míg a korábbi 1-4. számait részletesen ismertette korábbi szeptemberi 4. számában. A tiltakozó felhívást – író, esztéta, tudományszervező, irodalomtörténész, történész, szerkesztő, közgazdász, jogász, szociológus, filozófus, filozófiatörténész, fordító, filmrendező, kritikus, költő, zongoraművész, építész, nyelvész, újságíró, akadémikus, színész, közíró, szobrász, biológus, néprajzkutató és egy háromszoros olimpiai bajnok – az akkori magyar ellenzékiségre reprezentatív 71 személy írta alá.
A szöveg a következő: „1982. november 6-án és 7-én a román állambiztonsági szervek több fiatal erdélyi magyar értelmiségit őrizetbe vettek. Lakásukon házkutatást tartottak; a magyarországi és az erdélyi politikai viszonyokkal foglalkozó dokumentumokat foglaltak le náluk. Az őrizetbe vettek pontos száma egyelőre nem ismeretes. Név szerint a következőkről tudunk: Ara-Kovács Attila filozófiai író, Kertész Attila színész, Szőcs Géza költő és Tóth Károly tanár. A hét folyamán többeket is kihallgattak; köztük volt: Kertész Lóránt agrármérnök és felesége, Kertész Éva, Józsa Márta, Bíró Éva, keszthelyi András filozófus-hallgató és Tóth Károly felesége. Néhányukat – így Szőcs Gézát, Tóth Károlyt és feleségét súlyosan bántalmazták. Ara-Kovács Attilát és Tóth Károlyt és feleségét – súlyosan bántalmazták. Ara-Kovács Attilát és Tóth Károlyt néhány nap után szabadon bocsátották azzal a föltétellel, hogy a várost (Nagyváradot), illetve lakásukat nem hagyhatják el. Szőcs Géza, az egész magyar nyelvterületen ismert kiváló költő hollétéről mind a mai napig nincs tudomásunk. Tartózkodási helyéről még legközelebbi hozzátartozói és barátai sem tudnak bizonyosat. Alapos a gyanú, hogy a politikai rendőrség máig sem helyezte szabadlábra. Fölhívunk mindenkit, aki teheti: tiltakozzék! Fölhívjuk román barátainkat is: járjanak közbe Szőcs Géza kiszabadításáért! Ezt a fölhívást aláírói megküldték a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, a Magyar Írók Szövetsége Elnökségének és a Magyar PEN Clubnak.” (Beszélő Összkiadás 1992)
A tiltakozó felhívás több információs pontatlanságot tartalmaz, mely hiteles források hiányában híresztelésből és gyanúból fakad, ugyanakkor bár információgazdag, de a kiválasztott kevesek eszköze. A kollektív érdekérvényesítés mérsékelt a „médián”, szamizdatkiadványon keresztüli formája nyilvánvalóan szervezett, mely közvetlenül hangot adva az elégedetlenségnek az érintettek helyzetének javulását, illetve további romlását kívánta megakadályozni. A tiltakozás közvetlen romániai hatásáról nincsenek adatok és arról sem, ha az MSZMP felső vezetése lépéseket tett volna a romániai nemzetiségi politika megváltoztatásért. Ugyanakkor a hivatalos magyar körök részéről „belső tájékoztatások során” többször elhangzott az az állítás, hogy a felhívást aláírói előbb juttatták el a nemzetközi hírközlő szervekhez, mint a magyar kormányhoz. A Beszélő szerkesztősége 1982 decemberében határozottan tiltakozott a vád ellen, azzal érvelve, hogy a gyanúsítgatás csak arra jó, hogy „lejárasson egy minden szempontból törvényes állampolgári kezdeményezést”, és hogy elterelje a figyelmet az ügy érdemi részéről, azaz, „hogy mi történik az erdélyi magyar értelmiséggel, s hogy mit tehet a kisebbségi jogok durva megsértése ellen a magyarországi közvélemény és a magyar állam” (Beszélő Összkiadás 1992).